A Concorde részéről Gaál Gellért energiapiaci szakértő vizsgálta meg a Shell legfrissebb jelentését és részletesen elemezte a kutatás nemzetközi gazdálkodásra kifejtett megállapításait. A végeredmény egyértelmű: az európai gázfelhasználás jelentősen csökkent, illetve globálisan nem tettek jót a klímacéloknak a piaci változások.
Európa szerepét az LNG-piacon Kína vette át, ezzel szemben Amerika a nagy nyertese az energiaválságnak.
A Shell egyértelműen számszerűsíti a tavalyi keresleti sokk mértékét, komoly megállapításokat tesznek a globális energetikai piac jövőjéről.
Tavaly Európa a cseppfolyósított földgáz (LNG) piacán majdnem minden harmadik tankert megvett. Ez nagyságrendileg 30 százalékos piaci részesedést jelent és jelentős növekedés a korábbi 20 százalékához képest. Ugyanakkor még mindig nem elegendő, a bővülés idén tovább folytatódik. Ráadásul Kína tavaly alig vásárolt LNG-t a spot piacról, ez segített Európának.
Azokban az országokban, melyeket Európa árral kiszorított – ez főképp az áramtermelés volt igaz –, megkezdődött a szénnel való helyettesítés. Gaál Gellért külön kiemeli: ezzel a világ károsanyag kibocsátását egy év alatt 2 százalékkal növekedett. Továbbá egyértelmű lett, az amerikai LNG a nagy nyertese az energiaválságnak – exportja bővült a legnagyobb mértékben tavaly, ezzel felzárkózva a világ két legnagyobb LNG-exportőre Katar és Ausztrália mellé.
Fontos eredmény lett, hogy Kína szerepe az LNG piacon megváltozott: eddig Európa töltötte be a kiegyenlítő szerepet, így ha hiány volt, kevesebb jött, ha túlkínálat volt, akkor az unió gáztárolói töltődtek. És ez a szerep vár mostantól Pekingre.
Az elmúlt két év alatt az ázsiai ország gáztárolói kapacitását 33 százalékkal növelte, javultak a csővezetékes elérései, és a hazai kitermelését is 15 százalékkal emelte.
A Shell és a Concorde elemzője is arra jut, hogy rövidtávon marad a piaci áringadozás, hiszen túlságosan sok függ a külső tényezőktől: kínai kereslet, időjárás, maradék orosz gázáramlás levágása. Illetve a jövőbeli LNG-kínálat 80 százaléka Katarból és Amerikából jön. Előbbi olajárindexáltan adja a gázt, tipikusan több tíz évre leszerződve, Amerika HUB-indexálva, főképp a spot piacon, kitéve a volatilitásnak, ami jelenleg előnyére válik.
Szintén egyértelmű konklúzió a Shell kutatásában, hogy
Amerika a nagy nyertese az unió határán lévő konfliktusnak, ki tudta használni a gázéhségét, és nagyon nagy ütemben épülnek az export kapacitásai.
Jelenleg a kitermelésének 12 százalékát exportálja, 2028-ra a cél a teljes kitermelés 20 százalékának exportja. Ezzel szemben az oroszok békeidőben 40 százalékot is képesek voltak exportálni Európának.
(Borítókép: Cseppfolyósított földgázt szállító hajó. Fotó: Jacob Silberberg / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |