Beidézték és rabosították a badacsonytomaji városháza több alkalmazottját
2024.03.01.Fékezhetetlen botrány Hollywoodban: Rebecca Fergusont megalázták a stáb előtt, undorítóan viselkedtek vele – Emily Bluntot is vádolják
2024.03.01.– A Fővárosi Önkormányzat tartozik az áldozatoknak. Hónapokkal ezelőtt, mai napig bizonytalan körülmények között kegyelmet kapott valaki, aki borzalmas bűncselekmények eltussolásában volt tevőleges résztvevő – kezdte a péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Kiss László.
Óbuda-Békásmegyer polgármestere emlékeztetett mindenkit arról, hogy ez a botrány elsöpörte a kegyelmet adó államfőt, az azt ellenjegyező minisztert, a javaslattevő, azt támogató püspök egyik pozícióját, de nem szólt az áldozatokról és a bűncselekményről sem.
– Ez az ügy arról szól, hogy mit tehetnek meg a hatalommal rendelkezők a rájuk bízottakkal, továbbá arról is, hogy mit nem tettek meg. Sokan sokfélét mondtak. Változatos magyarázkodásokat és mosakodást hallottunk, láthattunk – fogalmazott Kiss.
Elmondása szerint a bizottság egy állásfoglalás is. Ugyanis a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése az áldozatok oldalára állt az elkövetőkkel szemben. Továbbá ez a bizottság lehetőség is, hogy szembe nézzenek ezzel a szörnyűséggel, ami a bicskei gyermekotthonban történt.
Vásárhelyi János több ízben való kitüntetését nagy problémának nevezte, ugyanis becsületes emberek általában ezeket egy életműért kapják. Kiemelte, azáltal, a pedofil igazgató korábban megkapta a fővárosi és az állami kitüntetéseket, kevesebb időt tölt a börtönbe, mint a díjak nélkül. Kiss László szerint ennek kell következménye lennie, mindazonáltal, ezeket az elismeréseket valakinek a javaslatára átadták.
Nem hiszem el, hogy, azok, akik felelősek ezért azok ne használnák ki a lehetőséget arra, hogy bocsánatot kérjenek az áldozatoktól.
Úgy véli, hogy: „nem kell félnünk az áldozatok oldalára állni, nem kell félnünk attól, hogy komolyan vegyük a gyermekvédelmi jelzéseket”.
Meglátása szerint fontos lenne, hogy senki nem a politikai csörték világába helyezné ezt el, hanem az áldozatokat szemlélné. Valamint, a méltóság jelentőségét is kiemelte Kiss.
– Az áldozatoknak tartozunk annyival, hogy nem sértjük meg őket a kicsinyes politikai játszmáinkkal. Nem illesztjük be őket pártpolitikai kommunikációs üzenetbe vagy akár kampányba.
Karácsony Gergely azonnali vizsgálatot rendelt el a bicskei gyermekotthon igazgatójának ügyében: „ Hogy kaphatott egy pedofil bűnöző kitüntetést a fideszes városvezetéstől?”
A bizottság elnökeként bejelentette, arra tesz javaslatot, hogy a bizottság állítson össze és fogadjon el egy ajánlást olyan konkrét cselekvésekről, amelyek a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítése érdekében szükségesek, és hogy ezt az ajánlást terjesszék a Fővárosi Önkormányzat elé.
A pedofil bicskei ex-igazgató fővárosi kitüntetését vizsgáló eseti bizottság első ülését március 4-én, hétfőn 16 órára hívta össze. Ezt a munkát március végéig vagy április elejéig szeretnék befejezni.
Végül kihangsúlyozta, hogy:
Fontos, ez a bizottság a szembenézés és a bocsánatkérés terepe legyen.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával
könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.