Legalább két meccsre tiltotta el a liga Ja Morantet, miután a sztárirányító szombat éjszaka az Instagramon tett közzé egy élő videót, ahol egy sztriptízbárban félmeztelenül fegyverrel a kezében volt látható. Ezután döntött úgy az NBA vezetősége, hogy kényszerpihenőre küldi a 23 éves játékost.
Az eset után Morant is megszólalt:
Teljes felelősséget vállalok a tetteimért. Elvonulok most, és időt szentelek arra, hogy jobb módszereket tanuljak a stressz kezelésére
– írta a sztárkosaras a közösségi médiában.
Nem ez volt az egyetlen botrány Morant körül a napokban. A hét elején olyan vádak érték a játékost, melyek szerint tavaly nyáron
egy baráti kosárlabda-mérkőzésen 12-13 alkalommal fejbe ütött egy fiatal fiút, majd a tinédszer elmondása szerint fegyverrel is megfenyegette.
A The Washington Post által megszerzett rendőrségi feljegyzések szerint Morant azt állította az esetről, hogy kizárólag önvédelemből cselekedett, és az agresszor a fiatal fiú volt, mivel először ő dobott egy labdát a Memphis játékosa irányába. A vádakat Moranték teljes mértékben tagadják.
Sőt korábban másik ügyben is érintett volt a Grizzlies sztárja. A január 29-én rendezett Memphis Grizzlies–Indiana Pacers-meccs után történt az eset. A hírek szerint egy terepjáróból vörös színű lézert irányítottak a csapatbuszhoz tartó vendégek több játékosára, edzőjére és stábtagjára, és többen is attól tartottak, hogy a lézer egy fegyverhez van rögzítve. Az eset azért különösen problémás, mert állítólag Ja Morant is abban az autóban ült, ahonnan a lézert a Pacers tagjaira irányították, bár feltételezhetően nem az ő kezében volt az eszköz.
Később az NBA is megszólalt az ügyben, és leszögezte, semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy bárki is fegyverrel fenyegetett volna másokat.
(Borítókép: Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/sport/kosarlabda/2023/03/05/nba-memphis-grizzlies-ja-morant-eltiltas-fegyvertartas/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |