Hakamada Ivaót, egy gyárüzem dolgozóját, volt bokszolót négy ember – munkaadója és annak három családtagja – 1966-ban történt megöléséért ítélték halálra. Az áldozatokat halálra késelték, kirabolták, sizuokai házukat felgyújtották.
Hetekig tartó vallatás után Hakamada beismerte bűnösségét, de vallomását később visszavonta és mindvégig ártatlanságát hangoztatta.
Csaknem fél évszázadot töltött rács mögött, mielőtt 2014-ben szabadlábra helyezte egy bíróság,
amelynek kétségei támadtak a férfi bűnösségét alátámasztó egyetlen bizonyíték, a DNS-tesztek hitelességét illetően. Hakamada azóta szabadlábon várt ügyének rendeződésére.
A vádirat jórészt olyan véres ruhadarabokra támaszkodott, amelyek egy évvel a bűncselekmény után kerültek elő, feltűnően élénk vérfoltokkal. A perújrafelvételt hétfőn elrendelő tokiói felsőbíróság hangsúlyozta, hogy a vérfoltos ruházaton kívül nincs semmi, ami Hakamada bűnösségét bizonyítaná, „ezért jogos kételyek fűződnek a bűnösségéhez”.
A per egyik fő kérdése, hogy a ruhadarabokon talált vérfoltok megőrizhették-e élénkvörös színüket, miután több mint egy évig áztak egy szójaszószos tartályban. A Felsőbíróság most egyetértett a védelemmel abban, hogy nem. Ráadásul Hakamada támogatói, köztük a most 90 éves nővére, Hideko szerint a ruhák mérete nem egyezett a vádlottéval.
A perújrafelvétel évekig is eltarthat, ha az ügyészség fellebbez a legfelsőbb bíróságon. A Japán Ügyvédi Kamara felszólította az ügyészeket, hogy a fellebbezési lehetőséget mellőzve haladéktalanul kezdje meg az új eljárást.
Üdvözölte a hétfői döntést az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet is, amely szerint az egykori beismerő vallomást erővel csikarták ki, a bűnösséget bizonyítani látszó bűnjelekhez pedig komoly kételyek fűződnek – adta hírül az MTI.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |