Budapestnek is megérte az olcsóbb bérletek bevezetése
2024.04.12.Meztelen képeket szűrő rendszert készít az Instagram
2024.04.12.Az MSZP Sopron és környéke helyi szervezeteként úgy döntöttünk, hogy feloszlatjuk közösségünket és minden tag kilép a pártból
– jelentette be a párt soproni szervezete a 24.hu-nak küldött közleményében.
Mint írják,
a 35 éve alakult helyi szervezetünk legsúlyosabb döntése azért született meg, mert számunkra emberileg és politikailag egyaránt vállalhatatlan annak a döntésnek, mind a módja, mind a tartalma, amit a párt országos elnöksége hozott Jakál Adrienn (Párbeszéd) polgármester-jelölti indításáról.
Jakál Adrienn személyét elfogadhatatlannak tartják, ezért támogatni sem tudják. „Ezt többször elmondtuk és erről döntést is hoztunk, amit az országos vezetés is tudott” – teszik hozzá.
Véleményük szerint Karácsony Gergely nyomására Kunhalmi Ágnes, Komjáthi Imre, Hiller István, Molnár Zsolt az MSZP helyi szervezetének akarata ellenére Jakál Adriennt indítják Sopron polgármester-jelöltjeként.
Ezzel gyakorlatilag az MSZP országos elnöksége feláldozza a 35 éve működő soproni szervezetét, annak összes tagját, egy mindig összetartó baloldali közösséget azért, hogy a Párbeszéd belső személyi problémáit, a saját pártjában sarokba szorított, gyengekezű Karácsony Gergely gondjait megoldja
– írják közleményükben. Tisztességtelen és jogtalan döntésnek tartják, hogy „az MSZP országos vezetői semmibe vették az alapszabályban számunkra biztosított jelölési jogot, ami egy demokratikus döntés alapja.”
A szervezet feloszlatására azért került sor, mert a kialakult helyzet olyan súlyos becsület- és arcvesztést okozott volna a soproni szervezet tagjai körében, amit sem emberként, sem pedig politikusként nem tudunk, és nem is akarunk elviselni. Ezért nem maradt más választásunk, megőrizni önbecsülésünket és tisztességünket, ha már ez a párt vezetőinek nem sikerült. Bejelentjük: rajtunk kívülálló okok miatt, pártként nem tudjuk betartani a korábban már megkezdett helyi együttműködésben adott szavunkat a többi demokratikus párt és civil szereplők felé. Mindezért a szervezet feloszlik, tagjai pedig kilépnek az MSZP-ből
– zárják közleményüket. Annyit még hozzátesznek, hogy Sovány Endrét, civil és független polgármester-jelöltet, párttagság nélkül is, mint a frissen megalakult Szegfű-baráti kör, mindannyian támogatják.