Mohammad Dawood Muzammil, Balkh tartomány kormányzója két másik emberrel együtt halt meg a csütörtöki robbanásban − közölte Asif Waziri, a tartományi rendőrség szóvivője.
A robbanás oka egyelőre tisztázatlan, de Zabihullah Mudzsahid tálib szóvivő szerint a férfiakat „az iszlám ellenségei” ölték meg.
A gyanúsítottakat azonban a szóvivő nem azonosította, és egyetlen csoport sem vállalta magára a támadást.
Az incidens kivizsgálása jelenleg is zajlik
− mondta Mudzsahid.
A kormányzó egyike a legmagasabb rangú tisztviselőknek, akiket megöltek azóta, hogy a radikális iszlamista csoport 2021 augusztusában, az amerikai erők kivonulását követően visszavette az ország irányítását.
Azóta az Iszlám Állam nevű militáns csoport és társszervezetei számos halálos áldozatot követelő támadást követtek el Afganisztánban civilek és a tálibok ellen egyaránt.
Ezek közé tartozott egy szikh templom elleni támadás, amelyben legalább két ember meghalt, egy sor incidens a kelet-afganisztáni Dzsalalábád városában, valamint egy öngyilkos merénylet a kabuli repülőtéren.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/kulfold/2023/03/10/talibok-afganisztan-robbantas/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |