Ferenc pápa a tízéves pápasága alkalmából az RSI olasz nyelvű svájci rádiónak és televíziónak nyilatkozott egy interjú keretén belül, amely teljes terjedelmében vasárnap jelenik meg – írja az olasz média.
Ferenc pápa az interjúban az egészségéről is szót ejtett, valamint a korábbi lakhelyéről is beszélt. Azt mondta ő már öreg, a fizikai állóképessége sem a régi, és a térdsérülése is megviselte. Mint fogalmazott, hiányoznak neki a séták az argentin utcákon.
Az ukrajnai háborút és a többi világban zajló konfliktust illetően azt mondta,
Világháborúban vagyunk, most már senki sem mondhatja, hogy ez nem világméretű. Mert a nagyhatalmak mind összefonódtak. És a csatatér Ukrajna. Mindenki ott harcol
– mondta.
A pápától azt is megkérdezték, hogy mit mondana Putyinnak, ha találkozna vele.
Olyan világosan beszélnék vele, ahogyan a nyilvánosság előtt is beszélek. Ő egy művelt ember
– mondta, hozzátéve, hogy a háború második napján ellátogatott a Vatikán közelében található orosz nagykövetségre, hogy elmondja, hajlandó Moszkvába utazni azzal a feltétellel, ha Putyin fogadja őt.
A pápa azt is elárulta, hogy Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere azt írta neki: „Köszönöm, de most nincs itt az ideje”.
Putyin tudja, hogy elérhető vagyok. De ott birodalmi érdekek vannak, nemcsak az orosz birodalomé, hanem más birodalmaké is. Éppen a birodalom helyezi a nemzeteket a második helyre
– fogalmazott.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |