A kormány kihátrált Varga Judit érvei mögül
2024.04.10.Megszökött egy emberölésért elítélt magyar férfi egy rabszállítóból Bukarestben
2024.04.10.A 2-2-es döntetlennel véget ért londoni összecsapáson valóban égbekiáltó butaságot láthattak a nézők: 1-2-es állásnál, a 66. percben David Raya kapus elvégzett egy kirúgást, ám Gabriel Magalhaeshez passzolva a brazil középső védő lehajolt, és kézzel felvette a labdát, ismét lehelyezve az ötösre.
A németek azonnal kezezést reklamáltak, a játékvezető azonban jelezte, nem történt semmi, most kell elvégezni a kirúgást.
Úgy éreztem, sok apró döntéssel ellenünk volt a játékvezető, az pedig óriási hiba, hogy nem ítélte meg azt a büntetőt. Ami igazán dühössé tesz minket, az a pályán elhangzott magyarázat. Azt mondta, ez gyerekhiba, és ezért nem ad tizenegyest
– mondta Thomas Tuchel.
Hozzátette, csapatának nehéz dolga volt azáltal, hogy német szurkolók egy eltiltás miatt nem lehettek jelen a mérkőzésen, azonban hazai pályán, egy müncheni teltházas visszavágón sokat fognak segíteni a továbbjutás kivívásában.
„Igazi elszánt csapatot láthatott mindenki a pályán, összetartozást és küzdelmet kellett mutatnunk. Ez az este egy kis lépés volt a helyes irányba.”
Tuchel: “I felt a lot of little decisions go against us… and a huge mistake in not giving us a penalty.
“What makes us really angry is the explanation on the pitch. He said it’s a kid’s mistake and isn’t giving a penalty for that. That means he’s judging handballs.”
— Miguel Delaney (@MiguelDelaney) April 9, 2024