„Ha a kapitány számítana rám, nagy örömmel mondanék igent” – a világ végén folytatja a cseh kézibajnokság legjobb magyarja

A legkorábban fellelhető, 2011-es újságcikkekbe még nem a kézilabda kapcsán, hanem torna- és futóversenyek megnyerésével került be Ogonovszky Eszter neve. Tényleg rólad van szó?

Bizony. Már gyerekként örökmozgó voltam, ezt a szüleim is látták, és miután ők is sportoltak, nyilvánvaló volt, hogy sportiskolába kerülök. Hiszen, ha sok az energiája, akkor kössük le a gyereket, gondolták. Tatán, a Kőkúti Általános Iskolában kezdtem el sportolni – igaz, egy kéztörés miatt elsőben még csak sakkoztam. Utána mélyültem el igazán a sport világában. Tornával kezdtem, szerettem futni, így duatlonoztam és triatlonoztam is kicsit. Mindent kipróbáltam, amit lehetett, kosárlabdáztam, kézilabdáztam, és a nagy szenvedély, a lovaglás is akkor kezdődött.

Az atlétika és a kézilabda jók kiegészíthették egymást.

Hála az atlétikának jól összeraktuk a mozgáskultúrámat, ezt köszönhetem apukámnak is, aki nem mellesleg testnevelő tanár, illetve edző is volt éveken keresztül. Egészen nyolcadikos koromig nem is választottam szét ezeket a sportágakat, párhuzamosan űztem mindkettőt.

Amikor a gimnáziumban döntéshelyzetbe kerültem, akkor léptem a kézilabda felé.

Miért éppen az lett a befutó?

A sportsuliban heti hat–hét testnevelés óránk volt, ahol mindenféle sportágat kipróbáltunk. Nagyon szerettem atletizálni, de egyéni sportként számomra unalmas volt. Szeretem az izgalmakat, a változatosságot, szeretek új dolgokat tanulni. Társasági ember vagyok, ez döntött a csapatsport és a kézilabda mellett.

Az EHF oldalán az egyik szezonban jobbátlövőként, a másikban balátlövőként vagy feltüntetve, a cseh lapok irányítóként is írtak rólad. Mi az igazi posztod?

Jelenleg balátlövő vagyok, néha irányítót is szoktam játszani. De például a Nemzeti Kézilabda Akadémián balszélső voltam, és amikor néhány alkalommal behívtak az ifjúsági válogatottba, ott is ezen a poszton vettek számításba. Győrben aztán Kun Attila csinált szélsőből átlövőt belőlem. Jobban is fekszik, szeretek döntéseket hozni, elosztogatni a labdát.

Hogy alakult a pályafutásod?

A tatai Kőkútiból átkerültem Tatabányára Gyurkovics István tanár úrhoz a Dózsa György Sportiskolába. Innen mentem nyolcadikban a NEKÁ-hoz, ahol két évet töltöttem, de bevallom, nekem nem jött be ez a váltás. Tanulságos időszak volt, ám nem az én személyiségemhez találták ki ezt az akadémiát. Az ifjúsági válogatottnak Kun Attila volt az edzője, nagyon jóban voltam vele, és Hajdú Jánoson keresztül megkerestük azzal a kéréssel, hogy szeretnék váltani. Az ETO pedig szívesen fogadott. Négy évet voltam ott, az utolsó évben sikerült úgy leszerződnöm, hogy már csak a felnőtt csapatnál voltam, illetve a másodosztályú Komáromban.

Az első élvonalbeli mérkőzéseden, 2021. január 3-án a fehérváriak ellen rögtön gólt is szereztél. Milyen emlék számodra a debütálás?

Előtte azért edzettem már a felnőttekkel, de a bemutatkozásom a Covid-időszakra esett, amikor sokan kiestek, így az ETO-nak muszáj volt a fiataljait használni. Nagyon örültem, amikor Danyi Gábor mondta, hogy »Na, Eszti, gyere, nézzük meg!«. Elsőre fel sem fogtam, hogy mi történik, mielőtt felmentem volna a pályára, azt éreztem, a lábaim azért kicsit megremegtek. Nyilván a kezeim is. A pályán már nem erre fókuszáltam, nagyon élveztem. De a legnagyobb élmény számomra, hogy a gólom után – mert sikerült így debütálnom – a világ legjobbjai, Stine Oftedal és Veronica Kristiansen állva tapsoltak.

Hogy emlékszel vissza az edzőidre? Hajdú Jánost már említetted, de Győrben ott volt Ambros Martín is.

Hajdú Jánossal a NEKÁ-n dolgoztam, ahol inkább a játékosok lelkéért volt felelős, olyan apukaként, nagypapaként vigyázott ránk. Ambros Martínnál nagyon tetszett a spanyol stílus, amit belevitt. Lehet azért, mert spontán ember, aki szeretett hirtelen kigondolni dolgokat. Szerintem hasonlít a világnézetünk.

Sokat tanultam tőle, hálás vagyok neki, és a mai napig, ha van egy nagyobb öröm az életemben, akkor azt szívesen megosztom vele.

Te még úgy kerültél be a felnőtt keretbe, hogy a klasszis külföldiek mellett játszhattál Görbicz Anitával. Ez adott neked pluszt?

Igen, Anitával is játszottam fél évet, de a két legmeghatározóbb ember Kristiansen és Eduarda Amorim volt. Utóbbi számomra egy igazi ikon. Emlékszem, amikor kicsi voltam, ültem a tévé előtt, néztem az ETO-meccset és Dudát, és mondtam apának, hogy olyan játékos szeretnék lenni, mint ő. Boldogság, hogy később együtt játszhattam vele, és hogy jelenleg ő a menedzserem. Ez a hármas meghatározó: tévéélmény, csapattárs és most segít a karrieremben.

Milyen a stílusod?

Szeretnék jobban látni a pályán, még jobban elosztogatni a labdákat. Szeretek a beállósra koncentráltan játszani, de amíg nem jöttem Csehországba, addig a szélsőket nem igazán használtam, nem vontam be őket. Viszont most már akadt olyan meccs, amikor hétgólos volt a balszélsőm. Szeretem a távoli lövéseket, mert nem hiányoznak a szabálytalanságok és a kemény ütközések. De ha kell, persze, odamegyek a falba, megcsinálom. Eléggé univerzális játékos vagyok ilyen szempontból.

Mit mondanál, mi az erősséged?

A talajról történő lövések nem számítanak az erősségeim közé. Két éve volt egy kisebb vállsérülésem, kicsit beszűkült a mozgásterjedelmem, így sokkal jobban fekszik a klasszikus átlövés felugrásból. A súlypontemelkedésem jó, sokat segít a távoli lövésekben. De sokat dolgozom még rajta, mert sohasem lehet tökéletes. Szerintem a lábam is elég gyors, hogy a cselező játékosokkal is felvehessem a versenyt.

Tavaly áprilisban egy cseh lap azt írta: az, hogy Ogonovszky Eszter a Győrből egy cseh csapathoz igazol, olyan, mintha a Barcelona a Slavia Prahába küldene egy futballistatehetséget. Érezted a fogadtatásodkor, hogy a nagy Győrből jöttél?

Ezzel nem nagyon foglalkoztam, próbáltam ezekből az információkból kimaradni, nehogy bezavarjanak. Azért jöttem, hogy segítsek, amennyit csak tudok.

Nyilván mindent meg szeretnénk nyerni, de azt nem érzem, hogy nagy játékosként fogadtak volna. Ez rendjén is van, hiszen nem vagyok az. Szeretnék azzá válni, de még nem tartok ott.

A csapatod legeredményesebb játékosa vagy, tehát az a plusz, amit adni akartál, benne van a teljesítményedben. Hogy érzed magad Csehországban?

Abból a szempontból nagyon jó itt, hogy érzem, bíznak bennem a csapattársaim és az edzőm. Nem baj, ha hibázom, csak utána javítsam ki. Egy-egy hiba után nem kapnak le a pályáról, ez hatalmas önbizalmat ad. És, ha akad egy-egy rossz napom, akkor is mindig van valaki, aki odajön, vállon vereget, és azt mondja, »Gyerünk, Eszti, fel a fejjel!« Azzal pedig, hogy játszhatok, rengeteg tapasztalatot szerezhettem.

Vagány lány vagy, hogy ilyen fiatalon bevállaltál egy külföldi lehetőséget. Azért csináltad, mert úgy érezted, Győrben kevesebb az esélyed, vagy tényleg így lehet fejlődni, tanulni, ha folyamatosan a pályán vagy?

Mindenképpen olyan csapatot kerestünk, ahol sokat játszhatok, és ahol első-második számú játékos vagyok a posztomon. A menedzseremnek, Amorimnak mondtam is, hogy külföldre szeretnék menni, mert jó pár olyan játékossal beszéltem, akik azt mesélték, külföldön nagyon jól érzik magukat. Csehország egy köztes állapot, hiszen távolabb vagyok, de mégsem a világ végén. Ha rossz napom van, vagy bármi történik, autóba ülök és 5–6 óra múlva otthon vagyok. Arra tökéletes, hogy belekóstoljak a külföldi életbe.

De akkor most jön a világ vége, hiszen a következő szezonban már a spanyol Bera-Bera játékosa leszel. Ez egy szintlépés számodra, vagy a már említett Ambros Martín-féle spanyol stílus követése?

A Bera-Beráról tavaly is szó volt, Ambroson és a másodedző Raphaëlle Tervelen keresztül kerestek. Elsőre nem mertem bevállalni, így szerződtem Csehországba. De örülök, hogy még mindig szeretnének, és újból próbálkoztak, az pedig hízelgő, hogy Imanol Álvarez edző velem szeretne dolgozni. Két évre írtam alá, 2026. júliusig leszek a játékosuk, nagy kaland lesz. Amit nagyon várok, az az új életstílus.

Akárkit kérdeztem Spanyolországról, mindenki azt mondta, rettentően nyitottak és barátságosak az emberek, extrovertáltak. Örülök, mert az én személyiségem is ilyen.

Azt lehet tudni, hány klub érdeklődött irántad?

Volt néhány Magyarországról, de haza nem akartam jönni. Akadt szlovák, német és dán csapat, illetve francia is. Novemberben az Európa Liga selejtezőjében például a Chambray-vel játszottunk, a meccs után egyből megkeresett a vezetés, hogy mikor jár le a szerződésem.

Átigazolási kérdésekben apukád vagy a menedzsered a nagyobb támaszod? Vagy azért tied a végső szó mindig?

Egyértelműen enyém a döntő szó, én írom alá a szerződéseket. Duda adja az ajánlatokat, minden egyes apró megkeresést tolmácsol felém. Elmondja a véleményét is, hiszen mindig megkérdezem, mert sokkal tapasztaltabb nálam. Apukámat is megkérdezem, mert minden téren nagyon fontos szerepet játszik az életemben, az ő véleménye is érdekel. Ha nem értek vele egyet, akkor megbeszéljük, de enyém a végső szó.

Mi vár még a csapatodra a szezonban?

A Cseh Kupát már megnyertük, a csehszlovák bajnokságnak számító MOL Ligában még lesz egy meccsünk a Dunaszerdahely ellen idegenben. Szinte hazamegyek, hiszen ez az a hely, ahol a legközelebb játszhatok a rokonokhoz. A fél családom kint lesz a csarnokban. Utána a csehek és a szlovákok különválnak, és egy négyesdöntős playoff zajlik mindegyik országban.

Szoktál gondolkodni a válogatottságon? Internetes fórumokban pedzegetik, hogy legalább a bemutatkozásra kaphatnál lehetőséget. Te hogy érzed ezt?

Az ifjúsági válogatottban szerepeltem párszor, de a junior válogatottban csak két összetartásra hívtak meg. Golovin Vlagyimir nemrég megkeresett, beszéltünk telefonon, kérdezte, nyitott lennék-e a válogatottságra. Mondtam, persze, hatalmas megtiszteltetés lenne, ő pedig úgy reagált, hogy észben fog tartani. Azzal tisztában vagyok, hogy 21 évesen teljesen ráérek. Fizikálisan talán készen állnék, de mentálisan nem biztos, hogy elbírnám azt a terhet, amit ott kapnak a játékosok. Tisztelem is őket, mert óriási erő kell, hogy ezt végigcsinálják. Nagyon fiatal vagyok, majd amikor jönnie kell a lehetőségnek, jönni is fog.

Ha Vova számítana rám, természetesen nagy örömmel mondanék igent.

Mennyit érzel a pályafutásodban? Mi az a magaslat, ahová eljutnál?

Nekem van már ezüst- és bronzérmem a Bajnokok Ligájából az ETO-val, az arany az nagyon hiányzik. Nem szeretném enélkül befejezni a pályafutásom. Ez egy hatalmas cél, és bár távoli, de ezért dolgozom.