Dobó Dénes azt írta, a megalapozott gyanú szerint a nő február 26-án, a késő délutáni órákban lakóhelyén, Polgár településen „a nála mint nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett kétéves és öt hónapos kisfiút – annak szófogadatlan viselkedése miatt – olyan súlyosan bántalmazta, hogy a gyermek röviddel a cselekmény után meghalt”.
A nyomozási bírónak a gyanúsított nem ismerte el, hogy bántalmazta volna a gyermeket.
A bíróság álláspontja szerint a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség indítványa a gyanúsított letartóztatására megalapozott, „a védő – elsődlegesen az ügyészi indítvány elutasítására és a terhelt szabadlábra helyezésére, másodlagosan pedig bűnügyi felügyelet elrendelésére irányuló – indítványa azonban nem alapos” – jelezte a szóvivő.
Hozzátette: a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele 2–8 évig terjedő szabadságvesztés büntetés. „A cselekmény tárgyi súlyára tekintettel a gyanúsított büntetőjogi felelősségének megállapítása esetén várható büntetés nagysága alapján már önmagában is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye” – írta.
A nyomozás a kezdeti szakban van, az ügyben több személy tanúkihallgatása várható, és nyomós érdek fűződik ahhoz, hogy ezen személyek befolyásoltságtól mentesen tegyék meg vallomásaikat. A gyanúsított szabadlábon hagyása esetén feltehető, hogy a tanúkat jogellenesen befolyásolná, ezzel a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné
– közölte a szóvivő.
A Debreceni Járásbíróság végzése nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezett a döntés ellen – ismertette Dobó Dénes.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/belfold/2023/03/03/bunugy-bantalmazas-eroszak-aldozat-polgar/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |