Mint megírtuk, a Fővárosi Közgyűlés január 25-i döntése értelmében március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxistarifák: az alapdíj ezerről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő.
A taxirendelet módosítását egyhangúlag, 18 igennel fogadta el a testület. A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának – 2022. december eleji – eltörlése. A testület felkérte Karácsony Gergelyt, felterjesztési jog keretében kezdeményezze a kormánynál az árak megállapításáról szóló törvény olyan módosítását, amely
Bécs mintájára megengedi, hogy a taxiszolgáltatás hatósági árát sávosan – a legalacsonyabb és legmagasabb ár meghatározásával – szabályozhassák a helyi önkormányzatok.
Mindezt azzal, hogy a javaslat elfogadása esetén a sáv középértékének tekintik a most megállapított hatósági árat.
A kormány azonban január végén rendeletben tiltotta meg a maximalizált hatósági ár bevezetését. Ettől viszont az egységes, 10 százalékos emelés még maradhatott, amelyet a taxisok és a Budapesti Kereskedelmi Iparkamara (BKIK) is üdvözölt. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a HGV360-nak azt mondta, vannak olyan esetek, amelyekben jót tett volna a magasabb alapdíjemelés.
Elmondása szerint sok esetben rövidebb utat tesz meg a taxi az utassal, mint ahonnan elindult érte. Az ilyen utazásoknak jót tett volna a magasabb alapdíjemelés, mert ezzel a rövidebb fuvarok kiszolgálására ösztönözte volna a szolgáltatót. A vártnál kisebb emelésről pedig úgy vélekedett, hogy mindenképpen szükség lesz a díjak további korrekciójára.
További emelésre a főváros akkor lát okot, ha az átlagkereset, az üzemanyagár és a maginfláció együttes növekedése meghaladja a 20 százalékot
– mondta ezzel szemben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
Az OTSZ elnöke azt is elárulta, hogy minden áremelés után tapasztalható egy kisebb, 10-15 százalékos visszaesés, de egy-két hónap után visszaáll a forgalom.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: http://index.hu/gazdasag/2023/03/02/taxi-fovarosi-kozgyules-aremeles-dragulas-kozlekedes/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |