A nagyjából 160 ezer lakossal bíró város nem számít kiemelkedő lélekszámú településnek a 84 milliós Németországban, ezért a repülőjáratok is a környező nagyobb városokban landolnak – példánknál maradva Düsseldorfban.
Megérkezésünk előtt a pilóta nem kecsegtet sok jóval: havazás és fagypont körüli hőmérséklet várható leszállás után, és pontosan ezt is kaptuk. A tavaszias Budapestről megérkezve csinos hóréteg várt minket a transzferünkül szolgáló vonatpályaudvaron.
Innen egy átszállással gyorsan, könnyedén megközelíthető – lenne – Leverkusen belvárosa. Amennyiben nem késne a vonat (ami várakozó német útitársaim szerint azért nem túl gyakori esemény), illetve fel van rá készülve az ember, hogy bármelyik pillanatban a kiírással merőben ellenkezőleg egy totál másik vágányról indulna tovább a jelzetthez képest.
Miután ezt a szintet végül sikerrel csak megugrottuk, azért könnyedén eljuthatunk a nagy felújítások közepette lévő leverkuseni állomásig, ahol a masszív hónak már nyoma sincs. Csupán a huzamosabb ideje parkoló autók szélvédőjén látszik némi nyoma az égi áldásnak, és délutánra már inkább szemerkélő eső és a kánikulának azért távolról sem nevezhető két-három Celsius fok tapasztalható.
Amennyiben hinni lehet ez előrejelzéseknek, akkor a meccs idejére ennél némileg kellemesebb klíma (akár kilenc Celsius fok), de erőteljesebb esőzés várható. Vagyis túlságosan melege a leverkuseni katlanban nem lesz a ferencvárosiaknak, hacsak a hazai rohamokat nem számítjuk ide.
A találkozón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondása szerint amúgy hét magyar konzul is részt vesz – derül ki az MTI beszámolójából, a tárcavezető pedig azt is tudatta, hogy előreláthatólag körülbelül 2300 magyar drukker utazik az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésére Leverkusenbe. Egy részük egyéni szervezésben, másik részük charterjárattal, míg a legtöbben, nagyjából ezren a tizennégy vasúti kocsiból álló különvonattal.
A magyar bajnok időközben meg is érkezett a német városba, a klubbal tartott az útra a Ferencváros korábbi válogatott labdarúgója, a budapesti Európa-liga-döntő nagyköveteként szolgáló Gera Zoltán is.
A találkozót megelőző sajtótájékoztatón Xabi Alonso, a német együttes trénere arról beszélt, hogy a Ferencváros egy szinten van az előző körben kiejtett Monacóval – amelyet a magyar bajnok a csoportkörben megelőzött.
„A franciák elleni párharc nagyszerű tapasztalatot adott számunkra, mert azonos szinten van a két riválisunk – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján a spanyol szakember, aki az MTI érdeklődésére elárulta, a két gárda másfél évvel ezelőtti két összecsapásából a leverkusenit nézte meg. – Érdekes volt annak ellenére, hogy azért cserélődtek játékosok, de minőségileg nem változott a két csapat. Tisztelem a Ferencvárost, amely megérdemelten lett csoportgyőztes éppen a Monacót megelőzve. A legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk ahhoz itt is és Budapesten is, hogy nyerjünk és jövő héten továbbjussunk.”
A csütörtökön 18.45 órakor kezdődő találkozóról élő, szöveges tudósítással jelentkezünk, de addig is számos felvezetővel kedveskedünk olvasóinknak!
EURÓPA-LIGA, NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK, CSÜTÖRTÖK
18.45: Bayer Leverkusen (német) – Ferencváros ( Tv: M4 Sport) – a találkozóról élő tudósítással jelentkezünk!
1 8.45: Union Berlin (német) – Union Saint-Gilloise (belga)
18.45: Sporting CP (portugál) – Arsenal (angol) ( Tv: RTL3)
18.45: Roma (olasz) – Real Sociedad (spanyol)
21.00: Sevilla (spanyol) – Fenerbahce (török)
21.00: Juventus (olasz) – Freiburg (német)
21.00: Manchester United (angol) – Betis (spanyol) ( Tv: RTL3)
21.00: Sahtar Doneck (ukrán) – Feyenoord (holland)
(Borítókép: A BayArena Leverkusenben 2009. szeptember 4-én. Fotó: Vladimir Rys / Bongarts / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |