Ilyen az udvarias kidobóember, aki el is visz a kórházba, miután összevert

A nyolcvanas évek, mint valami rendszeresen kihantolt, huszonegyedik századi hétköznapjainkba folyton becsoszogó zombi, képtelen kimúlni.

Erre a legújabb bizonyíték az Országúti diszkó című, a magyar rendszerváltás évében mozikba került, de annál lényegesen több ökölharcot felvonultató film friss remake-je. Az eredeti Országúti diszkó abban az időben készült, amikor Patrick Swayze-ből a Dirty Dancing sikerén felbuzdulva a hollywoodi producerek megpróbáltak akcióhőst faragni, kihasználva, hogy Swayze úgy néz ki, mint a főiskolai amerikaifoci-csapat kapitánya. Főszerepet játszott a Puszta acélban, egy disztópikus-szamurájos sci-fiben, aminek ugyancsak minden képkockáját átitatja a nyolcvanas évek fiúöltözőszaga, majd Swayze megbosszulta az öccsét A vér szavában, hogy aztán a Holtponttal végül tényleg bevonuljon az akcióműfaj filmtörténetébe.

Ez a múlt. Patrick Swayze 2009-ben hunyt el hasnyálmirigyrákban. Mondhatnánk, hogy talán jobb volna nem bolygatni a filmjeit – a Dirty Dancing megkésett folytatásáról sem őrzünk különösebben szép emlékeket, mert ami azt illeti, semmilyen emléket nem őrzünk róla –, de ezzel csak azt bizonyítanánk, hogy nem értjük Hollywood logikáját.

Az Országúti diszkó pedig olyan messze esik az érinthetetlen klasszikusoktól, mint az (egykori) csepeli videótéka az (egykori) Örökmozgó Filmmúzeumtól, és a maga idejében inkább az előbbiben keresték.

Az új Országúti diszkó alkotói azért nyomatékosítják, hogy ők a Swayze-filmnél is régebbi hagyományt elevenítenek fel. Pontosabban a westernfilmek, egészen konkrétan pedig az 1953-as Idegen a vadnyugaton alaptörténetét, amelyben tisztességes, dolgos emberek felbérelnek egy arra járó párbajhőst, hogy védje meg őket a farmjukat feldúló banditáktól. Az Országúti diszkóban ugyanez történik, csak a párbajhős itt kiugrott MMA-bunyós, a farm szórakozóhely, a helyszín pedig a vadnyugat helyett a pálmafás Florida Keys, ott, ahol motorcsónakon csempészik be a kokaint a Mexikói-öbölből.

A Dalton nevű főhőst Jake Gyllenhaal alakítja, aki valószínűleg új házra gyűjt. Mással nem magyarázhatjuk, hogy értelmes filmek helyett, amikből a kétezertízes évek közepén még több is kijutott neki (például a Fogságban és az Éjjeli féreg), mostanában a Michael Bay Rohammentőjéhez és Guy Ritchie A szövetségéhez hasonló, tesztoszterondús marhaságokban vállal főszerepeket.

Fizikuma félelmetes az Országúti diszkóban, de szerencsére kedves, szomszéd fiús mosolyát is megőrizte. Új filmje akkor működik a legjobban, amikor Gyllenhaal ezt a kettőt egyszerre tudja megvillantani.

Elég ehhez egy jelenetet elmesélni, a legjobbat a filmben. A kocsmába, amely éppen aznap estétől élvezi Dalton védelmét, bejönnek hőzöngeni a suttyó maffiózók. Dalton udvariasan megkéri őket, hogy távozzanak, majd amikor nemleges választ kap, megkérdezi a bajkeverőket, merre található a legközelebbi kórház. Szükségük lehet rá ugyanis. Azok nevetnek, de csak addig, amíg Dalton be nem viszi az első ütést. Néhány perccel később ő maga fuvarozza be a bandát a kórházba, miközben a kocsiban a Beach Boys Kokomója szól, feltehetően azért, mert pálmafás tengerpartokon mindig az szól a filmekben.

Ennyit érdemes tudni az Országúti diszkóról, mert a játékidő fennmaradó száztíz perce (túl sok!) hasonló modorban telik. Illetve még annyit, hogy a készítők a számukra oly fontos hitelesség érdekében egy igazi verekedőt is felléptetnek a Daltonra ráuszított bérgyilkos szerepében. Conor McGregor MMA-harcos és bokszoló (valamint 2021-ben a világ legjobban fizetett sportolója), nem pedig színész, ami minden jelenetében ki is derül, de ez a legkevésbé sem baj egy olyan filmben, mint az Országúti diszkó. Sőt. McGregor voltaképpen mindent megtesz a szórakozásunk érdekében, például végig úgy sétál, mint egy szénné szteroidozott Donald kacsa.

Doug Liman rendező komoly akciófilmes rutinnal teszi élvezetessé a drámai alakításokra képes hollywoodi sztár és a drámai jobbhorgokra képes ír sportoló közös jeleneteit. Ami ezeken kívül esik, az sem őt, sem a közönséget nem érdekli különösebben, de a rend kedvéért összetákol egy „történetet” a főhős belső démonairól és a korrupció mocsarában fuldokló kisvárosról. (Apropó, mocsár: Floridában alligátorok is élnek, ami Limannek sem kerülte el a figyelmét.)

Hiába az üresjáratok meg a jelentéktelen mellékszereplők, a sok verekedés meg verbális inzultus gondoskodik a jóleső, pihentető filmélményről.

Lerí a vászonról – nincs is semmilyen vászon, ez a film legfeljebb az okostévék képernyőjéig juthat –, szóval látszik, hogy a stábban senki nem erőltette meg magát, de ez a lazaság, a sok könnyű kézzel kiosztott tasli a maga lusta módján imponáló is tud lenni. Még az is lehet, hogy a remake van olyan jó, mint az eredeti Országúti diszkó, de ezzel azért nem mondtunk sokat.

Országúti diszkó (Road House), 2024, 121 perc. Elérhető a Prime Videón. 24.hu: 5/10.