A Mol tavaly ősszel Vecsés közelében talált egy nagy méretű, eddig ismeretlen kőolajmezőt. Az energiavállalat azonban földgáz után is kutatott az utóbbi hetekben, és korábban írtunk arról, hogy három helyen is sikeres fúrásokat végeztek Komádi és Álmosd települések térségében.
Most a Portfolio számolt be arról, hogy a két helyen ismét fúrást végzett a vállalat. Az egyik helyszínen, Monostorpályi közelében már biztos, hogy sikerrel jártak,
és ott valószínűleg már az idén megindulhat a termelés.
A Portfolio szerint Monostorpályinál több rétegben fedeztek fel földgázt, és a rétegek termelési hozama várhatóan változó lesz. A portálnak Homonnay Ádám, a Mol Magyarország kutatási és termelési igazgatója azt mondta, hogy a település közelében tavaly év vége óta már negyedik alkalommal hajtottak végre sikeres sekélygáz-kútfúrást.
Homonnay azt is hangsúlyozta, hogy mivel a gázinfrastruktúra jól ki van építve Magyarországon, ezért gyorsan meg tudják kezdeni a termelést az új kutaknál. A legutóbb bejelentett három kútból egynél ez már meg is történt, ezért is bíznak abban, hogy Monostorpályiban is meg tudják kezdeni a termelést még az idén.
Az előzetes felmérések szerint
a kútnál évente 12,8 millió köbméternyi földgázt tudnak majd kitermelni, amivel 7-8 ezer háztartást láthatnak el 2-3 évig.
A Mol hétfőn számolt be arról, hogy Üllő térségében is ígéretes kutatásokat végeznek a szénhidrogén-iparágban. Ott a kutatás még kezdeti fázisban van, de arra számítanak, hogy kőolajat fognak találni a mélyben.
(Borítókép: Dolgozók az R-69-es fúrótoronynál Monostorpályiban a Mol sekélygáz-kitermelési programjának egyik helyszínén 2023. március 6-án. Fotó: Mol / MTI)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |