Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 76-os kilométerszelvényben 2023. március 13-án késő este a jelenlegi adatok szerint egy jármű elgázolt egy gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette.
Komárom térségében a helyszínelés ideje alatt a rendőrök lezárták a külső és a leállósávot, a forgalom a belső sávon halad – közölte a rendőrség a police.hu oldalon.
Mint ismert, március 11-én, szombat délután harminckét személyautó, öt kisteherautó és öt kamion ütközött az M1-es autópályán, a fővárosból kifelé vezető oldalon. Magyarország egyik legsúlyosabb közúti közlekedési balesetében 40 ember sérült meg, akik közül egy ember meghalt.
A járművek közül tizenkilenc személyautó, egy kisteherautó és egy kamion gyulladt ki. A rendelkezésre álló adatok szerint azonban már 12 óra körül is volt egy baleset a térségben, így tudni lehetett, hogy a porátfúvás miatt járhatatlan az autópálya – az illetékes hatóságok mégsem tettek semmit.
Sokáig úgy tűnt, hogy nincs halálos áldozata a szerencsétlenségnek, ám később a rendőrök találtak egy holttestet a roncsok alatt. Az autópálya-kezelő szóvivője elárulta, mi okozhatta a balesetet a sztrádán.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/belfold/2023/03/14/baleset-m1-es-autopalya-rendorseg-gyalogos-gazolas/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |