Kobi Sabtaj rendőrfőkapitány közölte, nem fogják engedni, hogy a tiltakozók ismét lezárják a Tel-Avivot Jeruzsálemmel összekötő főutat. Egy szerdai megmozduláson több tüntető összecsapott a rendőrökkel, akik közül sokan meg is sérültek.
Szombaton Izrael több más városában, például Haifában és Netanjában is tízezrek demonstráltak.
Bírálói – köztük a legfelsőbb bíróság elnöke és a főügyész – szerint a reformtervezet megnyirbálná az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bíróság jogköreit a bírák politikusi kinevezésével, valamint a normakontroll lehetőségének csökkentésével, hogy kevésbé tudják felülbírálni törvényességi szempontból a kneszetben születő törvényeket.
A javaslattal egyet nem értők azt kifogásolják, hogy a változások megbénítanák az igazságszolgáltatást, csorbítanák a bírói függetlenséget, elősegítenék a korrupciót, gyengítenék a kisebbségek jogait, valamint az izraeli bírósági rendszer hitelességének csorbulásával megakadályoznák az ország védekezését esetleges háborús bűnök ügyében a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság előtt.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ezzel szemben azt állítja, hogy a módosításoknak köszönhetően helyreállna a hatalmi ágak egyensúlya, amely jelenleg az igazságszolgáltatás irányába billen el.
Pár nappal ezelőtt egy hasonló tüntetésen a tüntetők Tel-Avivban és Jeruzsálemben gépjárművekkel állták el a főutakat és a vasútvonalakat. Sokan az izraeli zászlót lengették, és a demokrácia szót skandálták, de voltak olyanok is, aki azt kiabálták:
Izrael nem diktatúra, Izrael nem Magyarország!
Ezzel arra utalhattak, hogy Benjámín Netanjáhú Orbán Viktor közeli szövetségesének számít. A két politikus kormányzata közt a külföldi elemzők viszonylag sok hasonlóságot látnak, amiről többek között itt írtunk bővebben.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/kulfold/2023/03/04/izrael-benjamin-netanjahu-tuntetls-egeszsegugy-tel-aviv/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |