Egy héttel Orbán Viktor után Gyurcsány Ferenc is évértékelő beszédet tart
2024.02.15.Zalatnay Sarolta azt mondja, a macskája képes csökkenti a vérnyomását, ha az ölébe bújik
2024.02.15.A Blikk is beszámolt róla, február 16-án, pénteken 18 órától a Hősök terére tüntetést szervezett kilenc „elkeseredett, de annál elszántabb véleményvezér, youtuber” az elmúlt hetek történései miatt.
Közös közleményükben azt írják, elegük van, és – oldalaktól függetlenül – fontosnak tartják, hogy civil emberekként felemeljék a hangjukat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében.
Konkrétan kilenc ember neve szerepel a szervezők listáján, akik közül a legismertebbek Osváth Zsolt, a Zshowtime YouTube-csatorna tulajdonosa, Gulyás Márton, a Partizán vezetője, illetve Baukó Attila, művésznevén Azahriah, akiről az elmúlt hónapokban mindenki hallott az országban, sőt, a határokon túl is.
Most kiderült, hogy a szervezőkön kívül még kik azok a hírességek, akik „névvel és arccal is a kezdeményezés mellé álltak”.
Ezek a bátor emberek oldalaktól függetlenül megegyeznek abban, hogy a gyermekvédelem közös ügyünk, a prioritása nyilvánvaló, és ők is fontosnak gondolják a közös kiállításunkat, többen igyekeznek a helyszínen is megjelenni
– olvasható közleményében.
Eddig közel 30 ezer ember jelezte érdeklődését a rendezvény iránt, emiatt „technikai változásokat” kellett végrehajtaniuk, hogy jól láthatóak és hallhatóak legyenek a megszólalók, valamint a rendőrséggel is újratárgyalták a helyszín biztosítását.
Alább találják a teljes listát azokról a hírességekről, akik támogatják a tüntetést:
- Dezsényi Eszter, Influeszter, zenei menedzser
- Horváth Oszkár, rádiós műsorvezető
- Hundred Sins, zenei producer
- Tatár Csilla, szerkesztő-újságíró
- Majer Péter, zenész
- Csepelyi Adrienn, újságíró
- Alexa András, TheRavenCroaks, digitális tartalomkészítő
- Radics Péter, digitális tartalomkészítő
- Antal Éva, Vászonzsákoslány, digitális tartalomkészítő
- Puzsér Róbert, publicista, rádiós műsorvezető
- D. Tóth Kriszta, újságíró
- Mácsai Pál, színművész, rendező, színházigazgató
- Andó Bíborka, digitális tartalomkészítő
- Juhász Marci, Dzsúdló, zenész
- Szirmai Gergely, Hollywood Hírügynökség, digitális tartalomkészítő
- Jakab Juli, színésznő, dramaturg, forgatókönyvíró
- Kiss Tamás, JustVidman, digitális tartalomkészítő
- Fancsikai Péter, videós
- Fésűs Nelly, színésznő
- Csobot Adél, énekesnő
- Istenes Bence, műsorvezető
- Vásáry André, énekes
- Gömöri András Máté, színművész
- Polyák Lilla, színművész
- Verebély Vivien, influenszer
- Nagy Norbert, influenszer
- Szabados Ági, műsorvezető
- Balázs Andi, színésznő
- Annoni Zita, fotográfus
- Járai Máté, színész
- Járai Kíra, szinkronrendező
- Steiner Kristóf, újságíró
- Lakatos Márk, stylist
- Lukács Miki, műsorvezető
- Ábel Anita, színész
- Lábas Viki, énekes
- Solti Bernadett, influenszer
- Gryllus Dorka, színésznő
- Kovalcsik Ildikó, Lilu, műsorvezető
- Pál Marci, a család az család alapítója
- Hanol Ádám, a család az család alapítója
- Köllő Balett, színésznő
- Tóth Andi, énekesnő
- Lakatos László, humorista
- Kovás Patrícia, színművész
- Hodász András, tartalomgyártó
- Balatoni József, Jocó Bá, történelemtanár, író, tréner
- Alföldi Róbert, színművész, rendező
- Kajdi Csaba, modellügynök, influenszer
- Puskás-Dallos Péter, énekes, műsorvezető
- Puskás-Dallos Bogi, énekesnő
- Wossala Rozina, vállalkozó
- Till Attila, műsorvezető
- Nádai Anikó, műsorvezető
- Schmidt Gergő, Tembo, zenei proucer
- Csonka András, színművész
- Nagy Alexandra, színművész
- Horváth Tamás, énekes
- Benedek B. Ágota, író, forgatókönyvíró
- Borsi Bálint, digitális tartalomkészítő
- Máthé Lévi, digitális tartalomkészítő
- Ott Anna, művészeti menedzser
- Korn Anita, ruhastory, design- és művészetmenedzser
- Debreczeni Dóri, 2x-es fitneszvilágbajnok
- Árvai Ancsi, Veganeeta, vállalkozó
- Hering András, főszerkesztő, Priger Inez körvonal alapító
- Mehringer Marci, énekes
- Szabó Hédi, tartalomkészítő
- Hadas Kriszta, szerkesztő,riporter
- Péterfy-Novák Éva, író
- Péterfy Gergely, író
- Borbély Alexandra, színművész
- Nagy Ervin, színművész
- Huszka Ági, szín és stílustanácsadó
- Szentesi Éva, író
- Szalay Bence, színművész
- Papp Virág, Virágéknál, illusztrátor
- Szőllősi Nóra, Ciklusmesék alapító
- Füstös Bálint, zenész, Margaret Island
- Thúróczy Szabolcs, színész
- Rainer-Micsinyei Nóra, színésznő
- Görög Zita, modell, színésznő
- Schwarcz Ádám, Beton Hofi, előadó
- Telegdy Dániel, T. Danny, előadó
- Sztarenki Dóra, színésznő
- Varga Marcell, digitális tartalomkészítő
- Kozmosz zenekar
- Fekete Giorgio, Zenész
- Zsozeatya, gamer
- Sápi Vivi, influenszer
- Nyáry Luca, író
- Bogos Csaba, újságíró
- Búzás Bence, zenész
- Náray Tamás, divattervező, író, festő
- Miller Dávid, műsorvezető
- Tolvai Renáta, énekesnő
- Szabó Erika, színész
- Törőcsik Kristóf, zenész, Margaret Island
- Vajtó Lajos, üzletember
- Széki Attila „Curtis”, zenész
Ilyenek voltunk Vannak olyan magyar slágerek, amelyeket akár 20-40 évvel premierük után is ugyanolyan lelkesen éneklünk takarítás, vagy házibuli közben. Vajon mi történt ezen dalok előadóival? Ez is kiderül Ilyenek voltunk című műsorunkból. Műsoraink a Blikk.hu-n és a
Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.