Kegyvesztett kommunista, inkompetens hadnagy, egyfejű sárkány – a 90 éves Bodrogi Gyula 9 emlékezetes filmszerepe

Bodrogi Gyula huszonkét évesen kapta első filmszerepét, de már a Színművészeti Főiskolán annyira érdekelték a filmek, hogy osztálytársaival keretestől kitört egy ajtót, mikor nem akarták beengedni egy amerikai film vetítésére, máskor meg felállt egy marxista előadáson, és bejelentette, hogy nem maradhat tovább, mert moziba kell mennie. Összesen tizenhét fegyelmit szerzett, az ajtófeszegetésért aztán ki is rúgták, de szerencsére Básti Lajos közbenjárására visszatérhetett a főiskolára, azóta pedig egy pillanatra sem fékezett le, gyakorlatilag folyamatosan játszik. Hosszú karrierje során megszámlálhatatlan színházi darabban, filmben és televíziós műsorban jelent meg, de volt már rendező és színházigazgató is, írt néhány könyvet, jellegzetes hangját pedig számos hangjátékban és külföldi film szinkronjában ismerhette meg a közönség.

Az utóbbi időben többször küzdött le különböző betegségeket, hogy aztán rendre rekordgyorsasággal térhessen vissza a színpadra – jelenleg a Nemzeti Színházéra.

A Jóisten a színpadról fog magához szólítani.

– vallja. Bár tánctehetsége és rendkívüli komikusi érzéke miatt a színházi világban hosszú időre a zenés vígjátékok és az úgy nevezett könnyű műfaj visszatérő hőse lett, filmes megjelenéseiben a korai évektől kezdve igen változatos arcait mutatta meg.

Házasságból elégséges (1961)

Bodrogi Gyula egyik első főszerepét három évvel a diploma után, 1961-ben, a Wiedermann Károly által rendezett Házasságból elégséges című vígjátékban kapta. Ez a film azért is különleges az életművében, mert a fiatal házasok csetlés-botlását bemutató történetben akkori felesége, Törőcsik Mari volt a partnere, aki ekkorra már igazi sztár volt – Bodrogit saját elmondása szerint először csak mint Törőcsik Mari férjét ismerte meg az ország. Ráadásul a színésznő korábban, nagyon rövid ideig volt már egyszer házas: éppen a filmet rendező Wiedermann Károllyal. Szöszi és Árpi a történet szerint igen fiatalon, tizennyolc évesen kötnek házasságot és költöznek össze, meg is gyűlik a bajuk a felnőttködéssel és a házas élettel, de azért végül becsületes romkom karakterekhez híven megtalálják az összhangot. Arról a kérdésről, hogy hogyan működtek olyan jól együtt a filmvásznon, Bodrogi egyszerűen vélekedik: „Szerelmesek voltunk: ennyi”.

Hattyúdal (1963)

Keleti Márton a magyar filmtörténet megkerülhetetlen rendezője, aki mindenféle műfajban otthonosan mozgott: rendezett vidám hangvételű vígjátékokat, de egészen mély drámákat is. Legendás játékfilmje, a Hattyúdal valahol a skála közepén helyezkedik el. Hiába tragikus a roskadozó házikóban éldegélő csavargóbanda – a szabadságát mindennél többre tartó, öregedő Tamburás (Páger Antal) és a szárnyai alá vett fiatalok, Notesz (Sztankay István) és Diák (Bodrogi Gyula) – sorsa, a film könnyed humorral meséli el a történetüket. A csapat a filmben lopásból és alkalmi munkákból él, Keleti pedig olyan alapossággal alkotta meg a film jeleneteit, hogy mikor Págerrel és Sztankayval csavargónak öltözve cipekedtek a piacon, olyan hitelesre sikerült a dolog, hogy Bodrogiékat majdnem leszerzdődtette a hordárok főnöke – kétszeres fizetést ajánlott nekik. Az ikonikus betétdalokat, köztük a híres Villa Negra románcát Garai Gábor írta, és a filmben Bodrogi is megutathatta énektudását, például A diák dala visszaszállban.

Húsz óra (1965)

Fábri Zoltán húsz órába sűrítette a második világháborút követő húsz év magyar valóságát. Sánta Ferenc könyvét adaptálva megalkotta a magyar filmes új hullám egyik legfontosabb sarokkövét, amelyben egy kis vidéki faluban eldördül egy fegyver, mégsem egy bűnügyi nyomozást látunk, inkább a kimondatlan traumák feltárását – a Rákosi-korszakét és ’56-ét. A különböző idősíkok váltogatásával ugyanis nem az elkövetők és az indítékok kerülnek napvilágra, sokkal inkább az 1945 utáni magyar parasztság szomorú tablóját látjuk. A minden szempontból a magyar filmtörténet egyik oszlopának számító filmet nemcsak idehaza üdvözölték, hanem a külföldi fesztiválokon is: Moszkvában és Velencében is díjat nyert. Nem mellesleg pedig feltűnik benne az akkor harmincéves Bodrogi Kiss doktor szerepében.

Szépek és bolondok (1976)

Szász Péternek állítólag Sándor Pál javasolta annak idején, hogy készítenie kellene egyszer egy csendes filmet is. Szásznak megtetszett az ötlet, és eszébe jutott egy korábbi vonatút, mely során három vidéki futballbíróval utazott egy fülkében. A sportbíráskodás már akkoriban sem volt életbiztosítás, Szász tehát elgondolkodott: „Vajon miért csinálják? Miért viszik minden vasárnap vásárra a bőrüket? Ennyire szeretik a focit? Vagy ez valamiféle menekülés? A hat szürke nap után jön a meccs, amikor ők a főszereplők?” Ebből lett aztán a Szépek és bolondok című film, amit az akkori újságcikkek rögtön a Régi idők focijához hasonlítottak, és melynek műfaját az író és rendező Szász úgy határozta meg: álvígjáték. A történet szerint Ivicz István (Kállai Ferenc) civilben kenyérkihordó, hétvégente viszont végtelenül becsületes futballbíró. Ő és két partjelzője, a nőcsábász Gadácsi (Andor Tamás) és a svindler Fedák (Bodrogi) az elképzelhető legszürkébb közemberek. Kivéve vasárnaponként, a harmadosztályú labdarúgó mérkőzéseken. Akkor élet és halál urai, akik szívvel-lélekkel vezetik a játékot és arról álmodnak, hogy egyszer majd ír róluk a Népsport. Ivicz tragédiája az életben kétségbeesetten értelmet kereső kisemberéé: a komolyan vehetetlen meccseket is komolyan veszi, miközben az élet nagy lehetőségei észrevétlenül elsiklanak mellette. „Maga a főnyereményre hajt, de eldobálja a sorsjegyeket” – mondja neki Bodrogi karaktere.

Süsü, a sárkány (1977-1984)

Nincs szerep, amely jobban összeforrt volna Bodrogi jellegzetes orgánumával, mint Süsüé. A sárkányszempontból túl kevés fejjel rendelkező, emiatt kiközösített zöld lény elképzelhetetlen a színész hangja nélkül. A Süsüről szokás azt gondolni, hogy hungarikum, amelyet Csukás István talált ki, ám valójában a szerb Miroslav Nastosijevic rádiójátékáról van szó, amelynek már a magyar változatában is Bodrogi adta a sárkány hangját, ezt meghallva szeretett bele Takács Vera dramaturg olyannyira Süsübe, hogy elérte a Magyar Televíziónál, hogy zenés bábjáték szülessen belőle, ennek írta a már említett Csukás a forgatókönyvét. A Süsü, a sárkány 1977 és 1984 között futott az MTV-n, kilenc epizód készült az apja által kitagadott sárkány történetéből. Hogy Süsü mennyire a magyar popkultúra része egészen a mai napig, jól mutatja, hogy Bodrogi gyakran beszámol olyan történetekről, amelyekben gyerekek az utcán a hangjáról ismerik fel. De az sem véletlen, hogy a Süsüből kibújó Bodrogit Kolodko Mihály is megörökítette egyik jellegzetes apró szobrával a Szabadság téren – a színész szerint kifejezetten nehéz művészi kihívás lehet visszaadni jellegzetes arcvonásait.

Csak semmi pánik (1982)

Ha már a nyolcvanas években is divatban lett volna a kifejezés, egész biztosan a Csöpi-univerzum képviselőjeként emlegették volna a Csak semmi pánikot. A Pogány Madonna kvázi folytatásaként Bujtor István és Kern András Ötvös Csöpiként és Kardos dokiként próbálta ismét megidézni magyar viszonylatok közt a Piedone-filmeket. Bodrogi a magyar komédiás hagyományokban oly népszerű karaktert alakítja: a kapatos, inkompetens, de szórakoztató hadnagyot, aki tökéletes kontrasztul szolgált a méreteiben, szellemi és fizikai képességeiben is bőven fölémagasodó Ötvös Csöpi mellett. A Csak semmi pánik pontosan ugyanabból a receptből főz, mint A Pogány Madonna (és később a széria további részei), biztos kézzel került bele minden, ami miatt szokás szeretni Bujtor filmjeit, és ebben Bodrogi Boros hadnagya is nagy szerepet játszik.

Szerencsés Dániel (1983)

Bodrogi sok vidám vagy bohókás szerepe között meg-megbújik egy-két negatív karakter is. Például az 1983-as Szerencsés Dánielben alakított édesapa, a kegyvesztett kommunista, aki minden bizonnyal a színész egyik legkevésbé szerethető karaktere. Sándor Pál filmje az 1956-os forradalom után játszódik, az azokat követő kivándorlási hullámra összpontosít, és az örök kérdésre: menni vagy maradni? 1956 decemberében a tizenhat éves Szerencsés Dániel (Rudolf Péter) barátjával, Angeli Gyurival (Zsótér Sándor) vonatra száll, hogy elhagyja az országot. Őt a szerelem hajtja, barátja menekül. Az utasok mind a határ felé tartanak, mindenki más okból. A szűk kocsiban a különböző ellenőrzések közepette aztán egyre nyíltabban osztják meg a történeteiket. Sándor Pál saját életéből merített ihletet: ’56-ban ő maga is majdnem felszállt egy Bécsbe induló vonatra. Végül itt maradt. Mégiscsak nehéz elhagyni a hazát. Bodrogi Gyula egyébként annak idején nemigen gondolt disszidálásra. „Talán mert nem tudok nyelveket, és elveszettnek éreztem volna magam külföldön. […] Az az igazság, hogy akkor eszembe se jutott elmenni. Jól éreztem magam, a pálya elején voltam, és azt csinálhattam, amit szeretek. Egyszer szóltak, hogy itt a teherautó, menjünk Ausztriába, de nem volt kedvem. Maradtam” – emlékszik vissza. A filmben igazi tumultus van legendás színészekből; feltűnik még Margitai Ági, Major Tamás, Voith Ági, Kern András, Törőcsik Mari és Garas Dezső. Bár itthon fél évre betiltották, a Szerencsés Dániel az 1983-as Filmszemléről a fődíjat, a cannes-i filmfesztiválról pedig a kritikusok díját hozta el.

Linda (1984–2002)

A Linda a nyolcvanas évek egészen szürreális, mégis végtelenül szórakoztató képződménye volt, nem is volt olyan könnyű tető alá hozni a karatés rendőrlány történetét. Gát Györgyben egyrészt a Jackie Chan– és a Bruce Lee-filmek, másrészt egy amerikai látogatás hagyott mély nyomokat, de közel sem akkorát, mint Görbe Nóra, akinek a rendezőszakon tanuló Gát azzal próbált imponálni, amivel egy rendezőtanonc egy színésztanoncnak a legjobban imponálhat: főszerepet ajánlott neki. Nem véletlen, hogy a Kádár-korszak kellős közepén nem volt a legnagyobb ötlet karatesorozatot csinálni, ám Gát végül mégis kapott egy esélyt az MTV-től, és bár egyáltalán nem bíztak a sikerben, a Linda végül a nyolcvanas évek egyik slágersorozata lett. Bodrogi ebben a Görbe által alakított Linda apját játssza, egy bohókás színészt, akinek komoly fenntartásai vannak lánya karrierválasztásával kapcsolatban. Bár Veszprémi Bélaként instant belopta magát a nézők szívébe, a Lindát követően Bodrogi majdnem negyven évig nem vállalt sorozatfőszerepet, a Doktor Balatonnal szakította meg a szériát 2020-ban.

Világszám! (2004)

Koltai Róbert 2004-ben bemutatott filmjében csak az nem szerepelt, aki nem akart: a tekintélyes magyar sztárgárda mellett még Jiří Menzel is feltűnt színházigazgatóként, pont Bodrogi maradt volna ki? A színész-rendező Dodó és Naftalin, a két bohóc-testvérpár évtizedeken átívelő, keserédes történetét meséli el, és az sem véletlen, ha Koltai legismertebb filmjei, a Csocsó vagy a Sose halunk meg ugranak be róla. Bodrogi zsenijét mi sem mutatja jobban, mint hogy mindössze pár percet szerepel a filmben Slomo bohócként, ám ennyi idő alatt is a film egyik legmegjegyezhetőbb alakja: könnyen beleég a néző agyába, ahogy tetőtől talpig bohócjelmezben megver egy gyereket, majd elénekli a film főcímdalát, a Dés László által szerzett A bohóc a királyt.