Sul Ozerden bíró azután döntött így, hogy a 24 éves Axel Cox decemberben bűnösnek vallotta magát a gyűlöletkeltés bűncselekményében.
Az eset Gulfportban történt. Cox fakeresztet ácsolt előkertjében, és úgy helyezte el, hogy szomszédai is lássák. Motorolajjal leöntötte, majd felgyújtotta. A feljegyzésekből kiderült, hogy közben becsmérlő, fajgyűlölő szavakkal illette a szomszéd családot.
Ez a keresztégetés visszataszító. Az elkövető a gyűlölet és az erőszak hagyományos jelképét használta, hogy félelmet keltsen és elüldözzön egy fekete családot az otthonából. Azt hihetnénk, hogy a keresztégetések és a fehérek felsőbbrendűségét hirdető fenyegetések és erőszak már a múlté, sajnálatos módon a valóság az, hogy ezek az események ma is folytatódnak
– mondta Kristen Clarke ügyész.
A Ku-Klux-Klan és más fehér fajgyűlölő csoportok történelmileg keresztégetésekkel próbálták megfélemlíteni a fekete bőrűeket és a zsidókat.
Cox ügyvédje a helyi Sun Herald című lapnak azt mondta, a keresztégetés válasz volt arra, hogy szomszédai állítólag agyonlőtték a kutyáját. Ügyfele teljes mértékben helytelenül cselekedett – tette hozzá a jogász.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/kulfold/2023/03/10/keresztegetes-feketek-egyesult-allamok-szomszed-megfelemlites/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |