Bár sokan megkérdőjelezik, hogy egy olyan patriarchális országnak, mint Észak-Korea, lehet-e női vezetője, Jean H. Lee újságíró, aki kilenc évig tudósított az országból, rámutatott, hogy az elszigetelt országban már több nő is magas tisztséget tölt be.
A szakértők szerint Kim Dzsongun azért jelenhetett meg többször a lányával a nyilvánosság előtt, hogy potenciális utódként mutassa be őt a népnek.
Jean H. Lee, aki 2008 és 2017 között tudósított Észak-Koreából, elmondta, hogy a legmeglepőbb képek akkor készültek a gyermekről, amikor februárban részt vett az ország hadseregének 75. évfordulója alkalmából rendezett katonai parádén.
„Ha alaposabban szemügyre vesszük ezeket a képeket, ő látható elöl és középen. Az embereknek ebből az jöhetett le, hogy a főtitkár bemutatta a lányát a nagyérdeműnek” – mondta az egykori tudósító a Sky News Daily podcast legújabb epizódjában, írja a Sky News.
Az újságíró emlékeztetett arra, hogy Észak-Koreában egyre több nő tölt be fontos politikai tisztséget, példaként említette Csö Szon Hui minisztert, és a főtitkár húgát, az ország egyik legfőbb külpolitikai tisztviselőjét.
„Kim Dzsongun lánya még nagyon fiatal, és keveset tudunk arról, hogy mi történik Észak-Koreában ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy elkezdődött az utódlási folyamat. De biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten létezik egy stratégia, amivel megpróbálják magukat úgy beállítani, mint a királyi család az Egyesült Királyságban” – tette hozzá Jean H. Lee.
Eközben James Fretwell, az NK News elemzője a Sky News Daily podcastnak nyilatkozva elmondta, hogy „a Nyugatnak sok oka lehet az idegeskedésre”, miután Phenjan fegyverteszteket hajtott végre.
Elmondása szerint Észak-Korea atomfegyvereket vethet be, hogy képes legyen lerohanni Dél-Koreát, miközben a félsziget egyesítésére törekszik.
„Nos, ez most őrültnek hangozhat, de ha megnézzük, milyen képességekre összpontosít most Észak-Korea, úgy tűnik, hogy sok nagy hatótávolságú rakétakísérletet hajtott végre” – jegyezte meg a szakértő.
(Borítókép: Kim Dzsongun. Fotó: Str / KCNA / KNS AFP)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/kulfold/2023/03/07/kim-dzsongun-eszak-korea-phenjan-utodlas-azsia/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |