Velence korábban az áradásokkal küzdött, most azonban pont az ellenkezőjével, a rendkívüli apállyal néz szembe. A híres olasz város csatornái ugyanis szinte teljesen kiszáradtak – adta hírül az Interesting Engineering.
A híradások már korábban is közölték, hogy a száraz időjárás miatt vészesen csökken a vízszint a vízi utakon, mostanra azonban csak pár sáros tócsa maradt a medrekben.
A csónakok és a gondolák homokkupacokon, pocsolyákon vesztegelnek.
Szakértők szerint a jelenség fő oka, hogy Észak-Olaszországban kiszáradtak a folyók és tavak is, miután az Alpokban 53 százalékkal kevesebb hó van, mint amennyi az elmúlt tíz évben volt.
A jelenség hatására a Póban, Olaszország leghosszabb folyójában – amely az Alpoktól északnyugatra, az Adriai-tengerig folyik – most 61 százalékkal kevesebb víz van, mint amennyi az évnek ebben az időszakában lenni szokott.
Tavaly júliusban Olaszországban az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszálya miatt szükségállapotot hirdettek a Pó folyó környéki területeken, amely régió az ország mezőgazdasági termelésének nagyjából egyharmadát adja.
Az északnyugati régiókban 500 milliméter vizet kell visszanyernünk, vagyis 50 napnyi esőre van szükségünk
– mondta Massimiliano Pasqui éghajlatvédelmi szakértő, a CNR olasz tudományos kutatóintézet munkatársa.
A környezetkutatók megkongatták a vészharangot, szerintük ugyanis ezeket a súlyos árapály-változásokat az éghajlatváltozás idézte elő, ezért sürgetik az olasz kormányt, hogy foglalkozzon a problémával.
A meteorológusok hozzátették, hamarosan emelkedhet a vízszint a városban, ugyanis a melegebb idő hatására a hó olvadni kezdett a hegyekben, valamint csapadék is várható az elkövetkező napokban.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |