Elemzői vélekedések szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi, a bankok kötelező tartalékrátájával kapcsolatos újabb döntésével egy,
az extraprofit adó mértékével megegyező, nagyságrendileg 200-250 milliárd forintos új „adót” vetett ki a bankszektorra.
A Monetáris Tanács döntése alapján a korábban már bejelentett kötelező tartalékráta 5-ről 10 százalékra emelése mellett április 1-től a bankok a forrásaik után az MNB-ben elhelyezett pénzük első 2,5 százalékára nem kapnak kamatot, a kötelező tartalék jegybanki alapkamattal megegyező mértékű, jelenleg 13 százalékos kamatozása csak a 2,5 és 10 százalék közötti tartalékösszegre lesz érvényes.
Az MNB statisztikái szerint a tavaly októberben 5 százalékra emelt kötelező tartalékráta miatt a bankok 2023. januárjában 2450 milliárd forintot parkoltattak a jegybankban. Ennek döntő része, 2338 milliárd forint kötelező tartalék volt. A tartalékráta duplázódásával tehát az MNB akár 4676 milliárd forint likviditást is kiszívhat a piacról.
Önmagában a megemelt tartalékrátával 122 milliárd forintot már kivett az MNB a bankok könyveiből. Éves szinten ekkora összeg adódik abból, hogy a felesleges likviditást a bankok nem az irányadónak tekintett 18 százalékos egynapos betéti tender kamatán, hanem a 13 százalékos jegybanki alapkamaton kénytelenek a II. negyedévétől elhelyezni a jegybanki számlákon. Az, hogy ezen felül
1169 milliárd forintra egyáltalán nem fizetne semmilyen kamatot az MNB, de ennek kötelező „parkoltatását írja elő”, az újabb 152 milliárd forintos kamatbevétel kiesést jelent a bankoknak.
Az MNB a döntést azzal indokolta a lépést, hogy a kétszámjegyű kamat tartományban – amire úgy néz ki, hosszabb időszakon keresztül szükség lesz – a likviditás önmagában autonóm módon nagyon gyorsan emelkedik, hiszen a befektetett pénzeken magas kamat realizálódik. A gondot banki vélekedések szerint az jelenti, hogy a jegybank a saját döntései miatt az elmúlt hónapokban drasztikusan megugró kamatkiadásait nem általános kamatcsökkentéssel mérsékli, hanem kifejezetten egy piaci szereplőt, a bankszektort diszkriminálja azzal, hogy forrásaik 2,5 százaléka erejéig elzárja őket a kamatozó befektetésektől. Eközben más szereplők (pl. alapkezelők) számára továbbra is nyitva az út a 18 százalékos éves hozam bezsebelésére. Emellett külön gondot jelent, hogy míg a tartalékráta emelése likviditási kérdés, az eltérő, főleg a 0 százalékos kamat már tőkeelvonásnak felel meg.
Az érintettek szerint semmit sem ér az a szépségtapasz, amely szerint a 10 százalék felett választható, magasabb tőketartalékra az MNB az irányadó betét kamatát hajlandó fizetni. Erre ugyanis továbbra is ott van a közelmúltban megszigorított feltételekkel bíró tartaléknál jóval enyhébb feltételekkel rendelkező egynapos betét, amely kiválóan kezelni tudja a napi likviditást. Azt, hogy a megemelt tartalékráta opciója eddig sem volt túl vonzó, jól mutatja, hogy a túltartalékolás mértéke mindössze 112 milliárd forint, a teljes tartalékállomány 4,6 százaléka volt januárban.
A jegybank értékelése szerint a megemelt tartalékráta ellenére kellő likviditása lesz a bankrendszernek, hogy ellássa gazdaságpolitikai szerepét, azaz hitelezzen. Ugyanakkor azt az MNB is elismerte, hogy ilyen kamatszintek mellett teljesen ésszerű a költségek optimalizálása, azaz a piaci szereplők – vállalkozások, lakosság – ilyenkor visszafogottabban döntenek beruházásokról, hitelfelvételről. Indirekt módon a hitelezés visszaesésének elismerése lehet az is, hogy a jegybank maga is a januári szintekből eredő 4676 milliárd forintnál 15 százalékkal kisebb, nagyságrendileg 4000 milliárd forintos kötelező tartalékkal számol áprilistól.
Ez tehát masszív hitelvisszaesést prognosztizál. Van is mire visszafogottnak lenni: a mai napon ismert adatok szerint a jegybank 2012-ig visszamenő statisztikáiban nem volt példa olyan alacsony összegű kihelyezésekre a kis- és középvállalati szektorban, mint tavaly év végén: novemberben 6,4, decemberben 6,8 milliárd forintnyi szerződés köttetett csak a 100 millió forint alatti egyedi hitelösszegű hitelek esetében. A lakossági hiteleknél az egy évvel korábbi kihelyezések negyede tűnt el tavaly decemberben, ezen belül a lakáshitel-folyósítás 60 százalékkal esett.
2017 óta nem fordult elő, hogy a magyar családok ilyen alacsony, 41 milliárd forintos összegben vegyenek fel lakáshitelt, mint az elmúlt év utolsó hónapjában.
A hitelpiacot a támogatott hitelek – vállalati oldalon a Széchenyi Kártya Max+ és a Baross Gábor Hitelprogram, lakossági részen a Babaváró és a CSOK – tartja lélegeztetőgépen. Az új tartalékszabályok alapján ingyenesen az MNB rendelkezésére bocsátott pénzek miatt még kisebb az esély, hogy a bankok érdemben tudják csökkenteni a cégeknek jelenleg lényegében kigazdálkodhatatlan hitelkamatokat. Ráadásul a lépés a szakértők szerint szinte bizonyosan megállítja majd a lakáshitel piacon februárban elindult óvatos kamatcsökkentéseket.
Egyszerűen a bankoknak a hiteloldalon kell megkeresniük a most ingyen az MNB-nek adott pénz kamatát… Ha pedig nincs érdemi hitelezés, a gazdaság helyreállása is lassabb lesz.
Persze, a pénzintézeteket eddig is komoly kritika érte, hogy miközben relatíve magasan tartják a hitelkamatokat, addig a betéti oldalon lényegében alig akarnak kamatot fizetni. Ha így vesszük, akkor a jegybank most tulajdonképpen ezt a hasznot veszi el részben a bankoktól. Csakhogy épp, a komoly kamatkülönbségen képződő extraprofit volt az indoka a szektorális különadónak, amit idén még fizetnie kell a bankrendszernek – olyan nyalánkságok mellett, mint a kamatstop miatt elkönyvelt veszteség.
Vagyis a jegybank mostani intézkedése kvázi kettős adóztatásnak is minősülhet
– még akkor is, ha ez persze nem adónak számít. Az extraprofit adóval és a tartalékráta-szabályozással a helyzet most ahhoz hasonlít, mintha két gazda fejne egy tehenet (a bankokat), ám ennek a tehénnek a tejére (a hitelezés fenntartására) most a borjúnak (a gazdaságnak) is égető szüksége lenne. Az MNB a mostani döntésével is hangsúlyozza az önállóságát, miközben épp most lenne szükség a gazdaságpolitikát alakító szereplők között a korábban szintén zászlóra tűzött együttgondolkodásra.
(Borítókép: Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/gazdasag/2023/03/01/bankado-kamatemeles-lakashitel-mnb-tartalek/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |