A Ferencváros csütörtök este 18.45 órás kezdéssel az Európa-liga nyolcaddöntőjében lép pályára a Bayer Leverkusen otthonában. A találkozót megelőzően szerdán megtartották a sajtótájékoztatókat, melyen Xabi Alonso a magyar bajnok és a mindkét csapat által legyőzött Monaco között vont párhuzamot, Botka Endre pedig többek között arról is beszélt, hogy előre nem írna alá egy szoros vereséget.
Ez utóbbit követően magyar kollégámmal este nyakunkba vettük a várost, hogy megtapasztaljuk, milyen egy közösségi meccsnézés Leverkusenben, mennyire szurkolnak német csapatként a Bayern Münchennek a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-meccsen, vagy éppen mennyire nagy az ellenszenv a Bundesligát kisajátító gárdával szemben.
Helyi felfedezőkörutunk egy órán át tartott, és ezalatt mindössze egyetlen létesítményt találtunk, ami nyitva volt még 20 óra után, de legalább abban voltak még emberek is. Kérdésünkre, hogy a Bayern–PSG-t nézik-e majd a plazmatévén jött egy félmosoly kíséretében a válasz, hogy „á dehogy”.
Előrébb tehát nem kerültünk, ellentétben az este során idénybeli nyolcadik BL-meccsüket is megnyerő müncheniekkel, akik várhatják a negyeddöntő jövő pénteki sorsolását.
Leverkusenben pedig a Ferencváros elleni Európa-liga-meccset, amire azért várhatóan szép számú nézősereg lesz kíváncsi a közel 30 ezres BayArénában, ha már előző este nem fárasztották le magukat a bajorok találkozójával.
EURÓPA-LIGA, NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK, CSÜTÖRTÖK
18.45: Bayer Leverkusen (német) – Ferencváros ( TV: M4 Sport) – a találkozóról élő tudósítással jelentkezünk!
1 8.45: Union Berlin (német) – Union Saint-Gilloise (belga)
18.45: Sporting CP (portugál) – Arsenal (angol) ( TV: RTL HÁROM)
18.45: Roma (olasz) – Real Sociedad (spanyol)
21.00: Sevilla (spanyol) – Fenerbahce (török)
21.00: Juventus (olasz) – Freiburg (német)
21.00: Manchester United (angol) – Betis (spanyol) ( TV: RTL HÁROM)
21.00: Sahtar Doneck (ukrán) – Feyenoord (holland)
(Borítókép: az egyetlen hely a leverkuseni környékünkön, ami egyáltalán nyitva volt 20 óra után)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |