A Lucasfilm idén április 7-10. között tartja Londonban a legnagyobb nemzetközi Star Wars-rendezvényét. A műsor egyik népszerű része a Lucasfilm zsűrije által előzetesen kiválasztott művészek szekciója, akik a rendezvény exkluzív, 250 darabos limitált példányszámban megjelenő posztereit mutatják be – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Simon Zoltánt először a 2019-ben Chicagóban megrendezett Celebrationre válogatták be, egyetlen magyarként. 2022 őszén küldte be legújabb pályaművét az idei londoni rendezvényre. A Lucasfilm ismét kiválasztotta,
Ezzel immár másodjára sikerült bekerülnie a nemzetközi művészek szűk körébe.
Az elmúlt 8 évben 77 művész vehetett részt, akikből mindössze 10 európai (az amerikaiak száma 60 fölött van), és ő az egyetlen magyar.
Így áprilisban pár napra visszatér Londonba, ahol 2010-ben egy Guinness-rekordban vett részt: a Dorling Kindersley könyvkiadó szervezésében itt készítette el kétezer önkéntes a világ legnagyobb, közel 100 négyzetméteres Lego-mozaikképét az egyik Star Wars-posztere alapján. A kép a Guinness Rekordok Könyve 2016-os kiadásában jelent meg.
Az idei Celebrationre készített posztere, mely magyarul az „Elmúlt dolgok” címet viseli („Things That Were”), hétfő este jelent meg a Star Wars hivatalos weboldalán. A képet a Disney+ tavalyi animációs sorozata, a Jedihistóriák inspirálta: azt a jelenetet látjuk rajta, amikor Ahsoka Padmé temetése után az űrhajójához tart a holdfényes, kéken ragyogó éjszakai tájban.
A posztert a készítő személyesen fogja dedikálni Londonban, ahova Csillagok háborúja-rajongók tízezrei érkeznek Ausztráliától Dél-Amerikáig, és felbukkannak az utóbbi idők Star Wars-produkcióinak színészei és készítői is.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |