Mint arról korábban az Index is beszámolt, a hatalomátvétel után Elon Musk fenekestül felforgatta a madaras közösségi oldalt, teljesen átszervezte a vezetőséget, magát nevezte ki a cég élére az elmúlt időben pedig jóformán heti szinten hozott olyan döntéseket, melyeknek többségét pár napra rá vissza is vonta, azzal az indokkal, hogy csak azt tesztelik mi válik be a leginkább a platformon.
A Tesla-vezér egyik legmegosztóbb döntése – melyet azóta sem vont vissza – persze az volt, hogy a Twitter Blue nevezetű előfizetéshez kötötte a profilok mellett megjelenő kék pipák jelenlétét. Ezek korábban csak a hitelesített fiókok számára voltak elérhetők, a hatalomátvétel után azonban havi nyolc dollárért cserében már bárki megszerezhette a badge-et, így a felhasználók nehezen tudták megkülönböztetni, melyek a valódi, és melyek az úgynevezett kamuprofilok.
A szolgáltatás eddig Magyarországon nem volt elérhető, március 2-tól, azonban már parányi országunkban is elő lehet fizetni, méghozzá nevetséges áron.
Ha böngészőn keresztül tervezünk előfizetni, a Twitter Blue havi szinte 2850, míg éves szinten 30 ezer forintunkba fáj majd,
ha azonban az androidos, vagy iOS-es alkalmazáson belül szeretnénk előfizetni, az összes havi szinten 4 ezer forintra, éves szinten pedig 41 490-re ugrik, annak köszönhetően, hogy Musk a felhasználókra tereli a Google Play Store és az Apple App Store 30 százalékos járulékait. A pénzért cserébe a következő előnyökre tehetünk szert:
Ennek fényében már mindenki számára nyilvánvaló lehet, hogy a havi 500 forintnál egyáltalán nem ér többet az előfizetés, főleg abból kiindulva, hogy a Google-féle YouTube Premium már havi 1790 forintért teljes reklámmentességet kínál, az Disney+ (2490 forint) és az HBO Max (2390 forint) pedig egyaránt kevesebbe kerülnek, mint a Twitter szolgáltatása.
(Borítókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images Hungary)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/techtud/2023/03/03/twitter-blue-elofizetes-ar-elon-musk/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |