Ez egy jó kupasorozat, gyorsan lehet nyerni egy trófeát. Tavaly láthattuk a Frankfurt sikerét, amely bennünket is motivál
– jelentette ki a középpályás Nadiem Amiri a meccs után.
Xabi Alonso vezetőedző valamivel józanabbul tekintett vissza a párharc első felvonására:
Nem volt látványos a teljesítményünk, de komolyan és hatékonyan játszottunk. Európában ez a legfontosabb. Természetesen tudunk jobban is játszani, de néha jobb az, ha nem kapunk gólt, és kihasználjuk a kevés adódó lehetőségünket
– tette hozzá a spanyol tréner.
Az ezúttal eltiltott Robert Andrich az öltözőben „piszkos győzelemről” beszélt, az első gólt szerző Kerem Demirbay pedig nevetve közölte:
Nem mondok ellent a cimborámnak. Éretten futballoztunk, és egy olyan folyamatban vagyunk, amelynek a végén érettek leszünk a legnagyobb színpadhoz is
– mondta sokat sejtetően.
A Ferencváros játékosait Borbély László kollégánk a mérkőzést követően a mix-zónában tudta megszólaltatni. Helyszíni beszámolónkat bővebben ide kattintva olvashatja.
A visszavágót jövő csütörtökön a Puskás Arénában rendezik, amely egyúttal a május 31-i finálé helyszíne is lesz.
MTI
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |