Szinger játékvezetőként huszonöt évig vezetett mérkőzéseket, mely idő alatt megannyi emlékezetes összecsapáson fújta a sípot, később huszonegy éven keresztül a Tolna Megyei Labdarúgó-szövetség vezetőjeként dolgozott a sportágért. 2009-es leköszönése után a megyei szövetség örökös tiszteletbeli elnöke maradt – írja a Paksi FC oldala.
Szinger Ferenc évtizedeken keresztül vezette a Tolna Megyei Labdarúgó-szövetséget, 1991-től 2000-ig – nyugdíjba vonulásának napjáig – a PAKSI SE elnöke volt, továbbá az MLSZ igazolási és átigazolási bizottság tagjaként is tevékenykedett.
Isten veled, Feri! Őszinte részvétem a családnak! Pótolhatatlan veszteség érte közösségünket. Elhunyt Szinger Ferenc, aki 1940-ben született, s fiatalkorától kezdve szívügye volt a város, a sport. Paks máig egyetlen polgára, aki a községi, a nagyközségi, majd a városi tanácsnak, illetve Paks önkormányzatának is tagja volt. A város négy évtizedes munkáját Pro Urbe kitüntetéssel díjazta 2005-ben. Nyugdíjazásáig a Paksi Sportegyesület vezetőjeként is dolgozott, s volt a Tolna Megyei Labdarúgó-szövetség elnöke is
– emlékezett Facebook-oldalán Süli János országgyűlési képviselő.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/sport/2023/03/07/meghalt-szinger-ferenc/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |