A Nagy Körgyűrűn 31 állomás és három depó található, a vonal hossza 70 kilométer, ami 13 kilométerrel több az eddigi csúcstartónál, a pekingi metró második gyűrűjénél. Kilenc állomáson szerdán indult meg a forgalom.
A 13 millió lakosú Moszkva önkormányzata által közöltek szerint a Nagy Körgyűrű beindítása 34 kerületben javítja a tömegközlekedést. Az érintett kerületekben 3,3 millió ember él. A várakozások szerint a gyűrű
25 százalékkal csökkenti majd a többi metróvonal, és 15 százalékkal a moszkvai autóutak terhelését.
Az új létesítmény igénybevételével az utazásra fordított idő akár napi 45 perccel is rövidülhet.
A gyűrű 24 állomásáról 47 fajta átszállási lehetőség nyílik más metróvonalakra, és a felszíni vasúti hálózatra. Az új vonal, amely a térképen a 11-es számot kapta, és türkizkék színű, a moszkvai metró első gyűrűjétől tíz kilométerre haladva az összes sugárirányú ágat összeköti.
A Nagy Körgyűrű építése 2011-ben kezdődött, első szakasza 2018-ban nyílt meg. A legnagyobb, 20 kilométeres szakaszt, amelyen 10 állomás található, 2021-ben adták át.
Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki az avatási szertatáson videókapcsolat révén vett részt, világszínvonalúnak minősítette a beruházást, és azt mondta,
Hszi Csin-ping kínai államfőnek, tervezett moszkvai látogatása idején meg szeretné mutatni az új vonalat.
Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere bejelentette, hogy az új állomásokra öt napig ingyenes a belépő.
A moszkvai önkormányzat szerint a Nagy Körgyűrű teljes üzembehelyezése az elmúlt 70 év legfontosabb közlekedési eseménye az orosz fővárosban. Az új vonal csak a metróban hatezer új munkahelyet teremt, és a várakozások szerint az általa érintett területeken az elkövetkező években további 100-150 ezret.
Az új körgyűrűt a moszkvai metró legújabb szolgáltatásaival látták el, egyebek között a jegyértékesítési rendszerrel, amely
2020-ban és 2021-ben elnyerte a „legokosabbnak” járó Transport Ticketing Award díjat.
A Nagy Körgyűrűn az összes beléptető kapu elfogadja a bankkártyát, és minden állomásra két biometrikus beléptetőt is telepítettek.
A vonalon kizárólag a legmodernebb, Moszkva 2020 típusú metrószerelvények közlekednek. Ezeket egyebek között széles ajtókkal, a kocsik közötti átjáróval, érintőképernyős utastájékoztatási rendszerrel, telefonok töltésére alkalmas USB-csatlakozókkal, valamint légtisztító és légkondicionáló rendszerrel szerelték fel.
A kocsikban zajszigetelés és adaptív világítás működik, amely a napszaknak megfelelően változtatja a színárnyalatot. A legújabb metrószerelvény-modell 2021-ben elnyerte a Red Dot Award: Product Design díjat; a nemzetközi zsűri egyhangúlag a legjobbnak ítélte a vonatok és repülőgépek kategóriában.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/kulfold/2023/03/01/oroszorszag-tomegkozlekedes-moszkva-metro-korgyuru/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |