
Így válhat halálossá egy darázscsípés
2024.04.15.
Soha nem volt még olyan meleg április 13-án a fővárosban, mint tegnap Újpesten
2024.04.15.A nevadai Paradise-ban rendezték a UFC 300-at, amelynek egyik mérkőzését Max Holloway és Justin Gaethje vívta, és amelynek tétje az utóbbi által birtokolt BMF-öv volt, amit úgy lehetne lefordítani, hogy a legfaszább faszagyerek címért ment a küzdelem.
Gathje jól kezdte a meccset, aztán Holloway vette át az irányítást, és ugyan egyszer padlóra került, az utolsó menetben is ő diktálta a tempót. Már csak másodpercek voltak vissza, amikor az oktagon közepére állva jelezte Gaethjének, hogy álljon bele a csatába, majd elkezdték csépelni egymást, majd Holloway egy jobbossal betalált, mire ellenfele arccal előre a földre borult.
Az este főmeccsén Alex Pereira kiütéssel védte meg a félnehézsúlyú övét Jamahal Hill ellen.