A vásárlók ezenkívül – ahogy eddig is – magukkal hozhatják saját szatyraikat, valamint a legtöbb áruház bejáratánál rendszeresen találnak a termékek másodlagos csomagolásából származó, ingyenesen elvihető kartondobozokat, melyekbe szintén pakolhatnak. A környezetbarát lépéssel a Tesco évente 500 tonnával csökkenti a műanyaghulladék mennyiségét – tájékoztatott a Tesco.
Célunk, hogy ösztönözzük a környezettudatos vásárlási szokásokat, és ennek részeként arra törekszünk, hogy minimalizáljuk a működésünkben, valamint a háztartásokban keletkező műanyaghulladék mértékét. Az eldobható műanyag zacskók március 21-i kivezetésével egyidejűleg zöldebb csomagolóanyagokra váltunk, amivel éves szinten 500 tonna műanyagot tudunk megspórolni. Az újonnan bevezetett, biológiailag lebomló zacskó komposztálható, míg az újrazsák minden alkalommal újrahasználható
– mondta Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője. Hozzátette, hogy sokszor azonban – például egy fürt banán vagy egy cukkini esetében – ezekre sincs szükség, ezért arra biztatják vásárlóikat, hogy lehetőség szerint vásároljanak csomagolásmentesen.
A közleményben kitértek arra is, hogy a biológiailag lebomló zacskó űrtartalma körülbelül 4,5 liter, maximális terhelhetősége pedig 2 kilogramm. Egyik legnagyobb előnye, hogy megújuló összetevőként keményítőt tartalmaz, így komposztálható, és egy éven belül magától is lebomlik. Ha a komposztálás nem megvalósítható, akkor a kommunális gyűjtőbe kell a zacskót elhelyezni. Ugyanakkor a termék a lejárati idején belül többször használható, így vásárláskor nem szükséges minden alkalommal újra megvenni.
Ennél még inkább környezetkímélő alternatíva a 100 százalék poliészterből készült, egy literes, 4 kilogramm teherbírású újrazsák, amely rendeltetésszerű használat mellett korlátlan számú alkalommal használható újra. A Tesco március 20. és április 16. között Clubcarddal mindössze 99 forintért árusítja az újrazsákot, hogy ezzel is ösztönözze az ez irányba történő elmozdulást. Az áruházlánc emellett a legtöbb üzlet bejáratához rendszeresen kitesz ingyenesen elvihető kartondobozokat a kasszasoron kívül, hogy a vásárlók fizetés után azokba is tudjanak pakolni.
Mint írják, a Tesco a csomagolásmentes termékek legnagyobb értékesítői közé tartozik Magyarországon. Ilyenek például a pékáruk, illetve sokféle zöldség és gyümölcs. Hogy a lehető legtöbb terméket tudja csomagolás nélkül árulni, az áruházlánc minden lehetséges esetben eltávolítja a műanyag csomagolást, és ügyel arra, hogy a fennmaradó csomagolás újrahasznosítható legyen. 2025-re a vállalat minden sajátmárkás termékének csomagolása 100 százalékban újrahasznosítható lesz.
Három teljes termékkategóriában már megvalósult ez: mintegy 200 háztartási, 90 rizs- és tésztatermék, valamint az előre csomagolt zöldségek és gyümölcsök így kerülnek a polcokra. A vállalat emellett figyel arra, hogy saját működését is minél inkább fenntarthatóvá tegye. A 2020/21-es pénzügyi évükben közel 1200 tonna műanyagot és több mint 15 ezer tonna kartont hasznosítottak újra működésükből – olvasható a közleményben.
(Borítókép: Aaron Chown / PA Images / Getty Images Hungary)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |