A gyanú szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el.
Az ártándi, illetve a nagykereki közúti határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt megállapodott abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd
az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően egymás között, előre meghatározott arányban elosztják.
Az elkövetők között tiszti rendfokozatú nincs, a legmagasabb beosztású határrendész az átkelőhelyeken szolgálatot ellátó szolgálatirányító parancsnok és átkelőhely-ügyeletes volt – írták.
A két-két szolgálatirányító parancsnok, illetve átkelőhely-ügyeletes közvetlenül nem fogadott el jogtalan előnyt, alárendeltjeiket a bűncselekmények elkövetésében azzal segítették, hogy
kívánságuknak megfelelően olyan sávokra osztották be, ahol nagyobb esély volt a vesztegetési pénzek megszerzésére.
Továbbá elöljárói kötelességüket megszegve a korrupcióról nem tettek jelentést, azzal szemben nem léptek fel, amelyért cserébe kaptak a vesztegetési pénzből – olvasható a közleményben.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz, és
17 határrendész, illetve egy civil őrizetét rendelte el,
a gyanúsítotti kihallgatások folyamatban vannak – közölték.
Kedden mintegy háromszáz rendőr és ügyész hajtotta végre az akciót az ártándi magyar–román közúti határátkelőhelyen, amelyről aznap este a KNYF azt közölte: a bűnügyi akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Hajdú-Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi és közterületi támogató alosztályai vettek részt.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/belfold/2023/03/08/bunugy-korrupcio-vesztegetes-hataratkelo/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |