Trezornyitással folytatódott az érdi ingatlanháború – Drogot találhattak a házfoglalók széfjében
2024.03.06.Pintér Sándort egyeztetésre hívták a gyermekvédelmi szakemberek
2024.03.06.Hacsi Boglárka, a Miss World Hungary idei győztese több mint két hete élvezi India szépségeit. A döntő pillanatok előtt azonban a szépségkirálynőnek több olyan programon is részt kellett vennie, amellyel az ázsiai ország szokásai és nagyjai előtt tiszteleg. Az ország nemzeti színeiben is ragyogott már a bemutatkozásán, illetve a Miss Talent alversenyen is kiválóan szerepelt. A 23 éves miskolci lány 117 hölgy mellett méretteti meg magát külföldön, ahol hazánkat képviseli, és bár rengeteg gratulációt kap, akadnak olyanok is, akik szerint nem neki kellett volna kiutazni a világversenyre, de a negatív kritikákkal igyekszik nem törődni:
Nem mindenki tart szépnek, de ezt eltudom fogadni
– kezdte részletezni a Best magazinnak, hozzátéve, hogy eleinte rengeteg bántást kapott, melyekben a szépségét firtatták, de mára már elenyésző ezeknek a száma.
– Összességében a visszajelzések pozitívak, amiért hálás vagyok. Az pedig elkerülhetetlen, hogy ne kapjak pár sértő, akár gonoszkodó kommentet: csúnya, ronda, igen széles a repertoár… Erre csak azt mondom: ízlések és pofonok. Különben az egyáltalán nem bánt, ha valaki nem tart elég szépnek, jónak, tehetségesnek, és sorolhatnám. Az az igazság, hogy egy olyan támogató családi és baráti bázisom van, hogy már csak nekik köszönhetően is rendben vagyok, és nincs szükségem külső megerősítésre – hangsúlyozta ki a fiatal szépség.
Nem tagadta, hogy nagyon örülne, ha a nemzetközi versenyen az ő fejére kerülne végül a korona, vagy adott esetben szép eredményt érne el, de ha nem jönne össze az álma, akkor sem fog elkeseredni.
– Nem görcsölök azon, ha végül nem engem kiáltanak ki a legszebbnek… Az itthoni versenyen sem roskadtam volna magamba, ha nem én győzök. Ha ezúttal is sikerül magamból kihozni a maximumot – és természetesen ezért most mindent meg fogok tenni –, akkor az nekem elég. A nap végén úgyis csak az számít majd, hogy a szeretteim mit mondanak, hogyan látnak. És hát ők már most büszkék, nem győzik mondogatni, mennyire csodálatosnak tartanak… Mi kell ennél több?! Jó, esetleg az, hogy én is elégedett legyek magammal, hogy kellő önbizalmam legyen, de ez így van. Ez értelemszerűen nem jelenti azt, hogy tökéletesnek gondolom magam, mert nem vagyok az – foglalta össze a gondolatait.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a
Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.