A WHO egészségügyi szervezet becslése szerint 2050-re már 2,5 milliárd ember él majd a világon valamilyen szintű halláscsökkenéssel, melynek hátterében az egyébként elkerülhető, magas egészségkockázattal járó, túl hangos zenehallgatás is áll – derül ki az Amplifon, hallás hónapja alkalmából készült összefoglalójából.
A nem megfelelő zenehallgatás okozta kockázatnak egymilliárd fiatal van kitéve napjainkban, amely később magasabb egészségügyi ellátási költségeket, csökkent munkaképességet és a mentális egészség romlását is magával hozhatja.
A tapasztalatok szerint ma Magyarországon a lakosság mindössze egy százaléka megy el hallásszűrésre, holott sokkal nagyobb azoknak a száma, akik előbb-utóbb hallássérülést szenvednek el.
A szakemberek szerint lehet biztonságosan is zenét hallgatni. A halláskárosodás elsősorban az okoseszközökön történő lejátszási szokásokból, a nem megfelelő fülhallgató kiválasztásából vagy hangos zenét játszó szórakozóhelyek és koncertek látogatásából adódhat. Ezeknek a károsító hatásoknak jelenleg már közel egymilliárd fiatal van kitéve a világon.
A tartós hallásgyengüléshez elég lehet akár már egyetlen alkalom is, amikor a túl magas hangerő zajártalmat okoz. Javasolt odafigyelni ezekre a tényezőkre, hiszen a hallásunk érték
– mondja Tibold Eszter audiológus, fül-orr-gégész szakorvos.
Hozzáteszi, egyes okoseszközök már képesek figyelmeztetni felhasználójukat arra, ha a beállított hangerő meghaladja az egészséges szintet, használata károsodáshoz vezet.
A hallásukra nem megfelelően vigyázó fiatalokból lehet 2.5 milliárdan három évtizeden belül, akik valamilyen szintű halláscsökkenéssel kell együtt éljenek. Ez komoly terheket ró a társadalomra mind anyagi szempontból, mind pedig egészségügyi szempontból.
A Hearing Health Forum elnevezésű szervezet adatai szerint csak az Európai Uniónak 185 milliárd euróba kerül minden évben a kezeletlen hallásveszteségből származó munkanélküliség, csökkent hatékonyság és a korai nyugdíjba vonulás is. Nyugat-Európában pedig a rokkantság miatt elvesztett munkaévek elsődleges oka a kezeletlen halláskárosodás.
Mindemellett a speciális oktatási költségek emelkedése, a kereseti lehetőség csökkenése és a kétszeres munkanélküliségi ráta együtt jár a kórházi, a támogatott életvitel és a szociális ellátás fokozott igénybevételével, valamint kognitív hanyatlással, depresszióval, társadalmi elszigeteltséggel.
Ma Magyarországon sem sokkal jobb a helyzet, hiszen a hallásveszteség tényére már csak akkor derül fény, amikor az első vizsgálatra bejelentkezik a páciens, amely az Amplifon Magyarország kutatása szerint gyakran idős korban történik meg. Ekkorra már minden második vizsgálatra érkezőnél megállapítható valamilyen mértékű halláskárosodás és a hallókészülék használata elkerülhetetlenné válik.
Fontos, hogy időben merjünk segítséget kérni, hiszen a hallásveszteség nem szinten tartható, csak a beszédértés romlása lassítható, ehhez pedig mihamarabbi hallásvizsgálatra van szükség
– tette hozzá Tibold Eszter.
(Borítókép: BSIP / Universal Images Group / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |