Az Index is beszámolt róla, hogy múlt hétvégén a köztársasági elnök férje, Veres István letette katonai esküjét Szentendrén. A Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján rajta kívül további 164 honvéd tette meg ugyanezt.
Novák Katalin akkor elmondta: bízik benne, hogy sokan fogják az önkéntes tartalékos szolgálatot választani a hagyományos hivatásuk mellett, hiszen ez is egy eszköz, lehetőség arra, hogy a bajban, ha fegyvert kell fogni, meg tudják ezt tenni, meg tudják védeni a családjukat, valamint a hazájukat.
Veres István öthetes kiképzés után alezredesként tette le önkéntes tartalékos esküjét. A kiképzésről film is készült, a Magyar Hang pedig azt szerette volna megtudni, hogy ki rendelte meg a felvételt, és mennyibe került az egész forgatás. A lap azt is megkérdezte az illetékesektől, hogy mennyi pénzt kap az államfő férje önkéntes műveleti tartalékosként.
A köztársasági elnöki hivatal válaszában közölte, hogy ők kérték a rövidfilm elkészítését, a költségekről azonban nem árultak el részleteket, nem hozták nyilvánosságra az összeget sem. Mint kiderült,
Veres István végzettsége, szakmai tapasztalata, kora és a civil életben betöltött beosztása alapján lett alezredes.
Novák Katalin férje a Magyar Nemzeti Bank pénz- és devizapiaci igazgatóságát vezeti.
Veres István alezredesként gyakorlatilag felesége parancsnoksága alá került. Ezzel vezetői pozíciója van a jegybanknál és a Magyar Honvédségnél is. A Magyar Hang azt írja, a Sándor-palota szerint nincs szó összeférhetetlenségről.
Veres István az alezredesi kinevezésért körülbelül nettó 200 ezer forintos rendelkezésre állási díjat kaphatna, továbbá a főtiszteknek aktív szolgálatuk alatt több mint nettó 460 ezer forint jár, de
a köztársasági elnök férje nem veszi fel ezeket a pénzeket, hanem jótékony célra ajánlja fel.
A lap értesülései szerint az említett összegeket a Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítványa kapja meg.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |