Sokak fejében él az a tévhit, hogy a repülőgép vezetése csodaképességeket igényel. A múltban valóban fizikai erőt kellett kifejteniük a pilótáknak, azonban mióta kifejlesztették a hidraulika rendszerét, ezért izomzattól függetlenül, bárkiből lehet pilóta, ha megfelel a szigorú kritériumoknak. A repülőgép-rendszerek mostanra annyira szofisztikáltak, hogy sem a felszálláskor, se a landoláskor nem kell fizikai erőt kifejteniük a pilótáknak, így a nők is alkalmasak lennének a pályára.
Jelenleg 25 nő végez a Wizz Air-nél pilótaképzést. A 2021-es és 2022-es pénzügyi év végén is 4 százalék volt a nők aránya a légitársaság pilótái körében. Céljuk, hogy 2030-ig elérjék a 7 százalékot a pilótafülkékben, amellyel meghaladhatják a 4-6 százalék köré tehető iparági átlagot.
Ennek ellenére még mindig kevés a nő a szakmában, és aki pilótaként tevékenykedik azt is általában nagy meglepődéssel fogadják. Ez azért is érdekes, mert mindig a nők pozitív tulajdonságaihoz sorolják a multitaskingot, azaz a megosztott figyelmet, amely talán az egyik legfontosabb a levegőben. Gombkötő Gabriella, a Wizz Air kapitánya szerint annyi a különbség az autóvezetéssel szemben, hogy közúton jóval kevesebb dologra kell figyelni. Több mint 200 utasért vállalnak felelősséget, így minden esetben kipihenten kell megérkezni a kabinba, ahogy ő mondja
a fel- és leszállás a legnehezebb szakasza a repülésnek, akkor 120 százalékon kell teljesíteni, ehhez mentálisan is tip-topnak kell lenni.
Habár a légiutas-kísérőkkel szemben a pilótáknak nem kötelező tudniuk jól úszni, de rájuk is vonatkozik a megjelenési előírás. Egyaránt fontos a külcsín és belbecs.
25
Galéria: Kérjük, kapcsolják be biztonsági öveiket!Fotó: Németh Kata / Index
Jelenleg Airbus320-as családba tartozó repülőgépekkel repül Gabriella, aki három év irodai munka után megkezdhette a típusképzést Toulouse-ban, ám ahhoz, hogy kapitány lehessen belőle, addig hosszú út vezetett. Gyerekkori álma volt, hogy légiutas-kísérő legyen, így az érettségi után azonnal jelentkezett a tanfolyamra, de mivel a korhatár akkor még 20 év volt, ezért check-in-esként helyezkedett el a reptéren és időközben felvételt nyert is a főiskolára, ahol német nyelv és irodalmat tanult. 2002-től kezdhette meg a munkát stewardessként a mostanra megszűnt nemzeti légitársaságnál.
Gabriella rákapott a repülés ízére, azonban gyorsan rájött arra is, hogy nem szeretne élete végéig légiutas-kísérő lenni. Gyakran megfordult légiutas-kísérőként a pilótafülkében, egyik járaton a kapitány még biztatta is, ha ez az álma, akkor küzdjek érte, hiszen mindenkinek egyformán áll a zászló.
A repülés miliője annyira beszippantott, hogy szinte azonnal tudtam, hogy ha törik, ha szakad, akkor nekem repülnöm kell.
A 2000-es évek közepén a főiskolai tanulmányai mellett meg is kezdte Esztergomban a pilótaképzést, amelyet saját maga finanszírozott abból, amit légiutas-kísérőként félre tudott tenni. A 2008-as gazdasági válság, a Malév megszűnése alaposan betett ambícióinak, a WizzAir irodai részlegén tudott elhelyezkedni. Szabad utat vágya a légitársaság fejlődésével kapott, amikor rengeteg utasszállító repülőt vezető pilótát kerestek. A 2000-es években nem voltak olyan lehetőségek, mint most, hogy csak kapkodják a pilóták a fejüket, hogy melyik légitársaságokhoz jelentkezzenek – jegyezte meg.
25
Galéria: Kérjük, kapcsolják be biztonsági öveiket!Fotó: Németh Kata / Index
A Cabin Crew to Captain program elvégzése a kezdetektől egészen az első tisztté válásig két évet vesz igénybe. Az első tanfolyamot 2022 novemberében kezdtük el, és 5 légiutas-kísérő jelentkezett rá. A következő tanfolyam márciusban indul, szintén öt légiutas-kísérő alkalmazottat képeznek pilótává. Gabriella azt is kiemelte, hogy
a légitársaság a női pilóták arányának növelése céljából elindította a „She Can Fly” 18 hónapos kadétprogramját.
Ez egy egyedülálló és pénzügyileg is kedvező lehetőség lehet mindazok számára, akiknek az az álmuk, hogy a Wizz Air kereskedelmi járatainak pilótái legyenek. Ráadásul, a légitársaság azok jelentkezését is várja, akik nem rendelkeznek előzetes tapasztalattal az iparágban.
A pilóta szakmával kacérkodódóknak topon kell lenniük matematikából és fizikából, továbbá a pilótafelvételin elvárják a magabiztos angol nyelvtudást. Eleinte nagyon sok időt és pénzt kell befektetni ebbe a szakmába, de ez nagyon hamar megtérül – ismertette a Wizz Air kapitánya.
Korábban Zsarnay Zsófia, a Wizz Air kadétprogramokért felelős vezetője beszélt az Indexnek arról, hogy míg Nyugat-Európában a kereskedelmi célú pilótaképzés 100-140 ezer euróba kerül, addig
Kelet-Európában a képzés díja egy budapesti használt garzonlakás ára körülről, hatvanezer eurótól indul.
A Wizz Air kadétprogramjához már 14 ezer euró is elég, hiszen a többit a légitársaság előfinanszírozza. Ehhez szükség van a kadét szándékára is, hogy a későbbiekben a légitársaságnál dolgozik majd, és a béréből visszafizeti a tandíjat.
A repülés iránti rajongást osztja a Wizz Air vezető légiutas-kísérője, Terebessy Fanny is, aki szerint tízből nyolc kislány gyerekkorában légiutas-kísérő szeretne lenni. Ugyanakkor ezért is tenni kell, csak úgy senkinek sem pottyan az ölébe. Fanny kilenc éve csatlakozott a Wizz Air csapatához miután betöltötte a 18 éves kort, lediplomázott, rendelkezett útlevéllel, jól beszélt angolul, nem volt tetoválása és sikeresen abszolválta az úszásra vonatkozó elvárást is. A légiutas-kísérőknek nagyon jól szót kell tudniuk érteni az utasokkal, így hasznos volt Fannynak, hogy kommunikáció szakon végzett az egyetemen.
Jelenleg a légiutas-kísérő személyzet 70 százaléka nő. Ezen a téren sokszínűségre vonatkozóan nincs kitűzött cél. A 2022-es pénzügyi év végén 70 százalék, míg a 2021-es pénzügyi év végén 75 százalék volt nő a légiutas-kísérő személyzetben.
Nehézségként azt említette, hogy a repülőtér egy órás körzetén belül kell lakni. Továbbá nem volt egyszerű megszokni az új életritmust sem. Kezdetben juniorként tevékenykedett, egy év szolgálat és 500 óra repülési idő után azonban bárki jelentkezhet vezető légiutas-kísérőnek, és az üvegplafont is át lehet szakítani, hiszen pályázhatók oktatói pozíciók, és, mint Gombkötő Gabriella példája is mutatja igazán nagyot is lehet álmodni.
A légitársaság biztosítja az egyenruhát, azonban a jó megjelenés nem csak ebből áll. Tanfolyamon sajátítják el a sminkelés minden csínját-bínját, így az igazán rutinosak a megjelenésre vonatkozó előírásoknak már öt perc alatt képesek eleget tenni. Be- és kiszállításkor kötelező a magassarkú viselése, amelynek 2-8 centiméter közöttinek kell lennie, a járat alatt a légiutas-kísérők viselhetnek balerina cipőt.
Vannak olyanok, akik 12 órás műszakokat is képesek lehúzni magassarkúban.
A légiutas-kísérők körül is sok sztereotípia van: sok utas azt gondolja, hogy csőpincérek, vagyis csak abból áll a munkájuk, hogy tologatják a zsúrkocsit a hosszú, hengeres törzsű utasszállítóban, pedig jóval többek ennél, hiszen ha kell életmentők, pszichológusok és elsősegélynyújtók is egyszemélyben, mindezt akár több nyelven is képesek abszolválni.
Alig akad olyan helyzet, amire ne lennének kiképezve, elég csak a randalírozó utasokra gondolni, de egy egészségügyi vészhelyzetben is képesek helytállni, fordult már elő olyan is, hogy szülésnél kellett segédkezniük – ismertette a stewardess.
Nemcsak a levegőben, hanem a magánéletben is fontos az összeszedettség, hiszen a légi közlekedésben dolgozóknak nem egyszerű zsonglőrködni a munka-magánélet egyensúlya között, ami jelentős szervezést igényel. Igenis lehet családalapításban gondolkodni, ehhez elengedhetetlen a támogató családi háttér.
A beosztások lehetővé teszik a szektorban dolgozók számára egy-egy utazás megtervezését, amelyekhez a légitársaságok általában kedvezményes repülőjegyeket is biztosítanak.
Ugyanakkor a pilóta szerint meglehetősen unalmas utasként a repülés, amikor nem ő vezeti a gépet. Mostanában legszívesebben Alicantéba kormányoz: „keleties irányból átrepülünk a Costa Blanca-i partszakasz fölött, utána pedig egy festői látványú hegyvonulat tárul a szemünk elé.” Kedvenc nyaraló desztinációi között pedig ott van a Maldív-szigetek, Barcelona és Rodosz.
A vezető légiutas-kísérő is azt emelte ki, hogy a beosztásukat egy hónapra előre kapják meg, így szakmája mellett menedzselhető a magánélet is, sokaknak van családja. Azt azonban nem tagadja, hogy olykor kellenek kompromisszumok, de szerinte ez más munkahelyeken is előfordulhat. Ugyanakkor nem érzi megterhelőnek, bár hogyan is érezné, hiszen ilyen kilátása garantáltan egyik irodának sincs.
(Borítókép: Németh Kata / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/gazdasag/2023/03/08/wizzair-pilota-stewardess-legi-kozlekedes/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |