Mint arról korábban az Index beszámolt, a kaposvári önkormányzat pályázatot írt ki a Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára, a direktor 2023. szeptember 1-jétől öt éven át töltheti be a tisztséget. A városi közgyűlés csütörtöki döntésének indoka, hogy a teátrumot 2016 óta vezető Fülöp Péter megbízatása augusztus 31-én lejár.
Az ügyben megkerestük Fülöp Pétert, hogy újra pályázik-e az igazgatói posztért.
Igen, terveim szerint beadom a pályázatot. Egyfelől a munkatársaimmal való beszélgetések, másfelől a fenntartó által támasztott fontos és új kihívások motiválnak.
A mintegy 9,5 milliárd forintból felújított és kibővített kaposvári Csiky Gergely Színházat 2019 végén adták át. A 108 éves szecessziós épület új előcsarnokot, és korszerű színpadtechnikát kapott. A színház a három éven át tartó, műemléki szempontú kivitelezés során kívül és belül egyaránt megújult. A kilencezer négyzetméteres, három játszóhelyes épületnek új előcsarnoka lett, nagyterme 450, kamaraterme 150, stúdióterme 50 néző befogadására alkalmas.
Az elmúlt években mindig volt valamilyen kihívás a színház háza táján, ami nem engedte, hogy elkényelmesedjen – tette hozzá a direktor. „Kiköltöztünk, felújítottunk, beköltöztünk, elindultunk, majd jött a covid és leálltunk. Aztán újra elindultunk, most pedig a rezsihelyzet miatt van belső korlátozás, de hamarosan megint újra indulunk.”
Pici óhaj, titkos vágy, hogy a következő években olyan időszak is jöjjön, amikor nemcsak válságot kell kezelni, hanem az intézményrendszert a maga valójában lehet látni működni
– fogalmazott Fülöp.
Az elmúlt években a kulturális-közművelődési intézményhálózat is átalakult a somogyi megyeszékhelyen. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése ugyanis megszavazta, hogy a Csiky Gergely Színházat és az Együd Árpád Kulturális Központot összevonják, így a két intézmény már Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. néven működik. „Örömmel vállaltuk a feladatot a csapatommal. És vannak még olyan gondolataim, ötleteim, amelyeket szeretnék megvalósítani” – mondta.
Fülöp Péter most a tervekről nem beszélt, arról majd a pályázat beadását követően kíván nyilatkozni. Azt azért elárulta, Mészáros Tiborra a jövőben is művészeti igazgatóként számít.
Arról, hogy más pályázóról tud-e, nemmel felelt.
Nem hiszem, tudnom kellene. Ha valakinek más típusú elképzelései vannak, és pályázni kíván, majd megméretettünk. A verseny elől sosem tértem ki
– jegyezte meg.
Mint azt korábban az Index is megírta, a debreceni Csokonai Színház és a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjára is pályázatot írtak ki. Mindkét intézmény vezetésére három-három pályázó adta be az elképzeléseit.
Gemza Péter koreográfus rendező tizenöt éve dolgozik a debreceni színházban, öt évet Ráczkevei Anna igazgatóhelyetteseként töltött, majd egy cikluson át vezette az intézményt. Most azonban nem nyújtotta be a pályázatát, úgy érzi: ez a periódus lezárult.
A cívisvárosban Szabó K. István Mátyássy Szabolccsal közösen indul. Rácz István operaénekes debreceni születésűként már régóta kacérkodott a gondolattal, hogy hazaköltözik szülővárosába, és most elérkezettnek látta az időt a színház megújításával kapcsolatos tervei benyújtására.
A harmadik pályázó a kultúra.hu értesülései szerint Végh Veronika, a debreceni Páholy Lakásszínház vezetője, aki azonban nem válaszolt a megkeresésre.
Szegeden a jelenlegi igazgató, Barnák László – aki öt éve áll az időközben a REÖK-öt és a Szegedi Szabadtéri Játékokat is integráló intézmény élén –, valamint Tóth Péter zeneszerző és Peller Károly, az Operettszínház művésze adta be pályázatát.
A Szegedi Nemzeti Színház társulata zárt ülésen meghallgatta mind a három pályázót, majd szavaztak arról, szerintük kinek kellene vezetnie a következő öt évben az intézményt.
A társulati szavazáson
Barnák László 150, Peller Károly 83, Tóth Péter 15 szavazatot kapott.
– közölte a Rádió 88. Ez persze nem jelenti azt, hogy Barnák László igazgató mandátuma meghosszabbodott. A társulat döntését követően bizottsági meghallgatást tartanak, majd a közgyűlés és végül a szakminisztérium dönti majd el, hogy ki lesz a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója – írta meg a szeged365.hu.
A Szegedi Nemzeti Színház egyébként az önkormányzati bezárások után most pénteken, azaz 2023. március 3-án nyithat ki újra először.
(Borítókép: A Csíky Gergely Színház épülete Kaposváron. Fotó: Váli Miklós / MTI)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |