Amennyiben a lakossági hangulatot és megítélést vetjük össze a tényleges piaci kilátásokkal, jelentős eltéréseket tapasztalhatunk − írja honlapján az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
Véleményük szerint összességében a következő tényezők adhatnak okot a bizakodásra:
2022 második felében technikai recesszióba esett a magyar gazdaság, ami azt jelenti, hogy két egymást követő negyedévben csökkent a hazai GDP a megelőző negyedévhez képest (2022. III. negyedév: mínusz 0,7 százalék, IV. negyedév: mínusz 0,4 százalék). A technikai recesszió azonban a szerzők szerint nem jelent egyből válságot, nem okoz feltétlenül nagy gazdasági fennakadást. Tényleges válság akkor következik be, amikor a GDP visszaesik és a gazdasági zsugorodás az adott gazdaság legtöbb szegmensére (például ipar, kiskereskedelem, foglalkoztatás) kiterjed, mély és tartósabb visszaesést okozva.
Magyarországon a 2022-es évre vonatkozó GDP-adatok publikálásával egyelőre a technikai recesszió fogalma teljesült, azonban a kilátások nem borúsak. 2023-ban nem várható visszaesés éves szinten 2022-höz képest, hanem 1 százalék körüli gazdasági növekedést láthatunk majd az előrejelzések szerint (piaci várakozások mediánja: 0,8 százalék, MNB: 0,5–1,5 százalék, Pénzügyminisztérium: 1,5 százalék, Európai Bizottság: 0,6 százalék).
A statisztikai adatok szerint decemberben és januárban is csökkent az egy évvel korábbihoz képest a kiskereskedelmi üzletek forgalma az október–novemberi stagnálásközeli állapotot követően. Mindez a magas inflációnak köszönhető elsősorban, mivel az árak növekedése, a reálkeresetek csökkenése miatt a lakosság visszafogja fogyasztását.
Áttérve a soft adatokra, melyekből már a februáriak is rendelkezésünkre állnak, a GKI felmérése szerint a hazai kereskedelmi cégek várakozásai februárban már negyedik hónapja javultak, azonban még így is ez a legpesszimistább ágazat. Februárban az eladási pozíció és a rendelések megítélése kissé javult, a készleteké viszont romlott.
A lakossági felmérésből kiderült, hogy februárban az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét romlónak, a következő egy évre vonatkozót viszont javulónak érezték, mely utóbbi bizakodásra ad okot a fogyasztás visszatérését illetően. Várakozások szerint is az év első negyedében, felében a magas infláció, visszaeső reálkeresetek miatt a lakossági fogyasztás visszafogott maradhat, de a második fél évtől (kedvező esetben már a második negyedévben) az infláció várható lassulásával ismét élénkülő pályára állhat.
Az összefoglalás szerint vegyes képet mutat a magyar gazdaság szektoriális szinten a januárig rendelkezésre álló hard adatok alapján: a kiskereskedelmi szektor forgalma visszaesőben van a magas infláció miatt, az ipari termelés is mérséklődött januárban, az építőipar a visszaeső beruházási kedv miatt szintén gyengélkedik. Ugyanakkor a szolgáltatási szektorban erősebb teljesítményt mutatott a szálláshelyforgalom januárban, és a kérdőíves felmérések is pozitív képet mutatnak az ágazatról. A soft adatok előrébb járnak, és több esetben pozitív képet adnak a magyar gazdaságról: a februári felmérések eredményei alapján várható a lakossági fogyasztás visszatérése, előrejelzések szerint az infláció lassulásával, a második fél évtől korrigálhatnak a vásárlások.
Az iparban a következő hónapokra vonatkozó termelési várakozások emelkedése optimizmusra adhat okot, míg a szolgáltatási szektornál is a korábbi mélypontról már felpattantak a bizalmi mutatók. Egyedül az építőiparnál borúsabbak a kilátások a várhatóan visszafogottabb idei beruházási hajlandóság miatt. A foglalkoztatást illetően enyhén emelkedik az utóbbi hónapokban a munkanélküliség, azonban jelentős érdemi növekedés nem várható a foglalkoztatásban, de drasztikus elbocsátásokra sem kell számítani. A vállalatok a romló gazdasági helyzet ellenére igyekeznek megtartani a dolgozókat.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/gazdasag/2023/03/10/recesszio-technikai-varakozasok-jelentes/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |