Nőnapi közvélemény-kutatást készített a Medián a 444 megbízásából. Azt vizsgálták, hogy mennyire ismertek és népszerűek a magyar politika élvonalában álló nők. A szavazókorú népesség körében a legismertebb magyar női politikus Dobrev Klára (DK) lett, 92 százalékkal. Őt követi Novák Katalin köztársasági elnök 90 százalékkal, míg harmadik helyen Dúró Dóra (Mi Hazánk) áll, 80 százalékkal.
A felmérés szerint a legismertebb női politikusok ranglistája a következő:
A kutatásból azonban az is kiderült, hogy az ismertség korántsem egyenlő a népszerűséggel, hiszen a legnépszerűbb magyar női politikus
Novák Katalin lett 54 százalékkal. Őt követi Donáth Anna (46 százalék) és Varga Judit igazságügyi miniszter (44 százalék).
Ötödik helyen Cseh Katalin (43 százalék), hatodik helyen Kálmán Olga (41 százalék), hetedik helyen pedig Szabó Tímea (40 százalék) áll. A nyolcadik helyezett Kunhalmi Ágnes (37 százalék), kilencedik Dúró Dóra (36 százalék), tizedik helyen pedig fej fej mellett Dobrev Klára és Vadai Ágnes (35-35 százalék) végzett.
Az ellenzéki szavazók körében azonban
Donáth Anna végzett az élen, akit Szabó Tímea (69 százalék) és Cseh Katalin (64 százalék) követ.
Dobrev Klára azonban itt már csak 56 százalékon áll. Az utolsó helyeken Dúró Dóra (36 százalék), Novák Katalin (26 százalék) és Varga Judit (19 százalék) végzett.
(Borítókép: Dobrev Klára. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: http://index.hu/belfold/2023/03/08/median-legnepszerubb-noi-politikusok-felmeres-kutatas/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |