Több mint egy hónapja húzódik már a bértárgyalás az Audinál, igaz, a startgomb február 2-i megnyomásakor mindkét fél tudta, hogy elegendő március 31-ig dűlőre jutni a foglalkoztatás további feltételeiről. Ennek megfelelően távoliak is voltak a kiinduló álláspontok, hiszen az első, 23 százalékos bérkövetelésre mindössze plusz 5 százalék volt a válasz. Azóta már nem 18 százalékpont a különbség, hanem annak „csak” a fele.
Merthogy a csaknem 12 ezer főt foglalkoztató, s ezzel a reálgazdaság ötödik legnagyobb szereplőjének számító Audi Hungaria – ennél többen csak a Magyar Postánál (27,6 ezer), a Volánbusznál (18,6 ezer), a MÁV-nál (17,9 ezer) és a SPAR-nál (14,5 ezer) dolgoznak – mostanra eljutott odáig, hogy a bérajánlatában 12 százalékos emelést kínál április 1-től.
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) beszámolója is megállapította, hogy kedden átadta a társaság az újabb ajánlatát. Annak tartalmi elemeit taglalva azt közölte az AHFSZ, hogy a munkáltató továbbra is két elemmel kívánja figyelembe venni a 2023-as évi inflációt:
Az utóbbi kifizetési alapja a 2023. március 31-i alapbér és mozgóbér összege lenne az ajánlat szerint, a külön kifizetés pedig havonta egyenlő részletekben történik (a 13. rész a 13. havi fizetéssel egyidejűleg). Amennyiben a KSH által közzétett, 2023-as éves infláció magasabb az előre rögzítettnél, akkor az eltérést a vállalat 2024. április 1-i hatállyal, 2023. 04. 01. – 2024. 03.31. időszak vonatkozásában egy összegben kiegyenlíti. Ennek kifizetési alapja ugyancsak a 2023. március 31-i alapbér és mozgóbér összege.
Az AHFSZ-nél mindezt nem fogadták kitörő örömmel, értékelésük szerint
a keddi fordulón átadott béremelési javaslat még egyáltalán nem tükrözi a munkatársak, tagok megbecsülését.
Megállapították, hogy ez az elmozdulás az előző, 10 százalékos munkáltatói béremelési javaslathoz képest olyan csekély mértékű, ami még egyáltalán nem hozza közelebb egymáshoz a két tárgyaló felet, mint ahogy azt sem vetíti előre, hogy a megállapodás rövid időn belül elérhető közelségbe kerüljön.
A szakszervezet tárgyalódelegációja vállalta, hogy a következő bértárgyalási fordulóra újabb követelést ad át a munkáltatói oldal részére. Nagy kérdés, hogy a korábbi 23, illetve 21 százalék után letesz-e az asztalra egy százalékban 1-essel kezdődő igényt az érdekképviselet, még ha az annak a teteje, 19 százalék is.
Az esélyeket latolgatva az Index korábban előrebocsátotta: reális forgatókönyv lehet a 15 százalékos vagy akár afölötti bérmegállapodás is, ahhoz azonban még egyezkedni kell, hogy mindkét fél számára vállalható kompromisszum szülessen.
(Borítókép: Akos Stiller / Bloomberg / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/gazdasag/2023/03/07/jarmuipar-audi-munkaeropiac-bertargyalas/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |