Orbán Viktor a kialakulóban lévő új világrendről beszélt a nagykövetek előtt: veszélyes folyamatokra figyelmeztetett
2024.03.05.Nem látogatták rendesen, ezért alig hagyott valamit unokáira 230 millió forintnyi vagyonából a nagypapa
2024.03.05.A Fénydóm március 1-jén nyitott, a kupolából kiáramló kék fényt messziről lehetett látni Budapest felett. Aznap kaptunk is egy olvasói fotót, miszerint biztos UFO, de nyilván nem, mert a Fénydóm volt az. Annyi hasonlóság azért van, hogy az UFO-khoz is köthetőek titokzatos eltűnések és nos, ezek után a Fénydómhoz is…
Ez sajnos nem puszta gondolatjáték, a Fénydóm hivatalos oldalán ugyanis bejelentette, hogy március 3-án, egy órával a zárás előtt valakik ellopták a gyerekek egyik kedvenc attrakciójának számító lézerpadlót a csónakázómederből.
A Telex megkeresésére Kálmán Mátyás, a Fénydóm főszervezője elárulta, hogy egyelőre nem került vissza hozzájuk a lézerpadló, emiatt pedig feljelentést fognak tenni a rendőrségen. Az azonban bizakodásra adhat okot, hogy felvételek készültek a lopásról és az elkövetőkről is.
„Kedves Látogatók!
A tegnapi nap folyamán zárás előtt 1 órával ellopták a lézerpadlót, a gyerekek egyik kedvenc attrakcióját a csónakázómederből.
A Fénydóm stábja úgy döntött, ha a mai nap folyamán visszakerül hozzánk a lézerpadló, nem teszünk feljelentést a tettesek ellen. A dóm teljes területe be van kamerázva, így reméljük, gyorsan visszakapjuk a kék lézerpadlónkat.
Kérünk mindenkit, hogy megosztásokkal segítsen, hátha a tettesek visszaszolgáltatják. Köszönjük!
Szervezők” – olvasható a Fénydóm bejelentésében.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával
könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.