Orosz Anna, a Momentum országgyűlési képviselője is reagált arra, ahogyan Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke gratulált a párt újonnan esküt tett képviselőjének, Ráczné Földi Juditnak.
A volt miniszterelnök ugyanis látványosan, kezeit megfogva, közel hajolva gratulált a politikusnak. A kormánypárti képviselők – köztük Orbán Viktor miniszterelnökkel – somolygással fogadták a jelenetet. Görög Ibolya protokollszakértő túlzásnak nevezte a történteket.
A momentumos közösségi oldalán kritizálta a látottakat. Mint fogalmazott, „újra és újra és egyszerre rándul görcsbe a gyomrom és gondolkodom közben azon, hogy ez szimplán a nyers bunkóság megnyilvánulása vagy egy megrendezett jelenet”.
Az ellenzéki politikus arról is írt: „szégyen, hogy ott tartunk, hogy egy politikus – történetesen Magyarország volt miniszterelnöke – azt gondolja, hogy ez így rendben van. Hogy oké egy női politikustársa testét tapogatni, kezét lefogni, nyakába – fülébe sugdosni. A másik nyilvánvaló akarata ellenére.
Orosz Anna bejegyzésében arra is kitért, hogy ezeket a felvételeket többek között azok a nők is látják, akik egy bántalmazó kapcsolatból akarnak kiszállni.
A bántalmazott nőket, az egyenlőségben hívő felnövekvő generációt, a jóérzésű választókat veszi semmibe az, aki így viselkedik, ilyen példát mutat, aki ennyire nem képes az önreflexióra
– zárta bejegyzését a Momentum képviselője.
Amint arról az Index is beszámolt, az Országgyűlés hétfői ülése Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólalásával kezdődött. A legfontosabb dolgokat ebben a cikkünkben szedtük össze.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |