Egy őskori, azon belüli is a kora neolitikum időszakára (Krisztus eelőtt 6000-5400) datálható település és egy római kori (Krisztus után1-5. század), úgynevezett szarmata település maradványait találták meg régészek Dunavecsén azon a területen, ahol az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, a Schneider Electric legújabb, 25 ezer négyzetméteres okosgyárát építi.
A régészeti feltárás során főként árkok, árokrendszerek és tárolóvermek, gödrök kerültek elő, de a római kori település maradványai között egy épületet és egy kutat is feltártak.
Az őskori településen egy nagyon szabályos, rendezett település képét találták a munkálatokat végző Kecskeméti Katona József Múzeum régészei. A leglátványosabb elem egy, a munkaterületet észak-kelet, délnyugati irányban átszelő mély árok volt, mely telekhatárt, védelmi vagy vízelvezető szerepet egyaránt betölthetett. A helyszínen feltárt gödrök élelemtárolásra szolgálhattak. Ezen a területen többek között nagy mennyiségű festett, díszített kerámiatöredéket, állatcsontot, őrlőköveket, és pattintott kőpengéket találtak.
Ez a neolit településrészlet igazán jelentős volt a számunkra, mivel a Duna-Tiszaközén és Bács-Kiskun megyében ezidáig nem találtunk jelentős emlékeket ebből a korszakból. A település valószínűsíthetően a Krisztus előtt 6000-5400 közötti időszakban volt lakott, ekkor a korábban jellemző halászó, vadászó, gyűjtögető életmódot felváltotta a növénytermesztésen és állattartáson alapuló élelemtermelő gazdálkodás. A kor technikai újításai a csiszolt kőeszközök, az agyagból formált, kiégetett kerámiaedények és tárgyak, valamint a szövés, fonáseszközei voltak – valószínűsíthetően ezek maradványait találtuk meg az ásatássorán
– mondta Molnár Karola, a Kecskeméti Katona József Múzeum ásatásvezető régésze.
A másik, az épülő okosgyár közelében megtalált fiatalabb, római kori település lakói az úgynevezett szarmaták, egy iráni eredetű, nomád lovas nép tagjai voltak. A szarmaták a Krisztus után 1. században érkeztek a Kárpát-medencébe és egészen az 5. századig jelentős erőt képviseltek a térségben. Itt is főként árkokat, árokrendszereket, méhkas alakú élelemtároló vermeket, egy kutat és egy földbe mélyített, szabályos téglalap alakú épületet találtak a régészek.
A feltárt gödrök közül többnek vöröses-égetett betöltése volt, ami arra enged következtetni, hogy már ebben az időszakban ipari jellegű tevékenységet folytathattak a területen. Az ásatás során előkerültek még állatcsontok és római kori szarmata kerámiatöredékek, de mind közül kiemelkedik egy kisméretű fazék, és egy szárnyas alakkal díszített római terra sigillata töredék, ami egy vöröses bevonatos, jó minőségű „luxuskerámia” volt abban az időben.
Az előkerült leletanyagot a Kecskeméti Katona József Múzeumban helyezik el, a területen pedig a terveknek megfelelően folytatódik a Schneider Electricokosgyárának építése, ahol várhatóan 2024-ben kezdődik majd meg a termelés.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/techtud/2023/03/03/dunavecse-oskori-telepules-regeszeti-leletek-feltaras/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |