Lahoz a Real-meccsről: Aggasztó, hogy 11 év után ilyen koncepciós hibát követ el egy játékvezető
2024.03.04.Mikes Anna szerint álomszerű a Krausz Gáborral való szerelmük: „Együtt élünk, ez nem titok”
2024.03.04.Pottyondy Edina is megszólalt az Operaház büfébotrányával kapcsolatban, és szokásához híven ezúttal sem fogta vissza magát. A közéleti kérdésekben rendre megnyilvánuló stand-upos a Facebook-bejegyzésében kifejtette, hogy eleve idegesíti, miért lett mára úgyszólván kötelező az evés kulturális programokon:
A Dumaszínházban azért nem mentem át a klubhelyszínről a színházba, mert ott az előadás alatt folyamatosan eszik a közönség. És még a kicsi helyen lévő büfés is bepróbálkozott, hogy ugyan már tartsak szünetet a 75 perces előadásban, mert akkor több piát tud eladni. Olyan rámenősen magyarázta, mintha teljesen hülye lennék, hogy nem látom be, ez a stand-upom végső értelme.
A mozikban is gyűlöletes a csámcsogás, néha már én is zabálom a popcornt, mert egyébként elviselhetetlen a rágás zaj. Mintha bélpoklos tengerimalacokkal lennék összezárva 2500 forintért
– írta Pottyondy, aki azonban a legerősebb kritikát a Magyar Állami Operaház főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek tartogatta:
És ahelyett, hogy a magaskultúra fellegváraiban irtanák ezt a konzumidióta zabálós hisztériát, az Operaházat vezető gyökér képes kettévágni a Carmina Buranát, hogy növelje a büfé bevételét. Már várom Orbán évértékelőjének félbevágását, hogy kolbászos katonákat szolgáljanak fel két nemzethalál-riogatás között, esetleg a focimeccsek is állhatnának 4/4-ből. Ja nem! Azért vannak szent dolgok, ellentétben a Carmina Buranával.
A stand-upos végül még egy példával érzékeltette, mit gondol a Carmina Burana feláldozásáról a büfé oltárán:
Anno a mosonmagyaróvári Kossuth gimiben Angéla tanárnő énekóráin kussban, kaja és pia nélkül kellett végighallgatni klasszikusokat, és 16 éves kamaszként kibírtuk. Mondjuk Angéla tanárnő kultúrát akart átadni, és nem szendvicset meg kávét eladni…