Az orvosi jelentés szerint február 27-e és március 5-e között 295 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 65 700 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
Utóbbiak közül a betegek 44,1 százaléka gyerek, 28,7 százaléka 15 és 34 év közötti volt. A betegek 20,3 százaléka a 35–59 évesek korcsoportjába tartozott, 6,9 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.
A múlt héten nyolc közigazgatási területen nőtt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva, öt területen viszont csökkent (Békés, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas és Zala vármegyékben). Az adatok alapján hét területen (Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna vármegyékben) nem változott az influenza által fertőzöttek száma.
A LEGTÖBB BETEG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, CSONGRÁD-CSANÁD ÉS SOMOGY VÁRMEGYÉBEN VOLT, MÍG PEST, VAS ÉS NÓGRÁD VÁRMEGYÉBEN A LEGKEVESEBB.
Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról öt vármegyéből érkezett jelentés, a megbetegedések gyermekközösségeket érintettek.
Az NNK laboratóriumába a múlt héten 268 betegtől érkezett légúti minta. A beküldött 150 minta közül 69-ben az influenza valamelyik típusát, 11-nél koronavírust, háromnál a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki.
Közölték azt is, hogy kórházba 329 embert vettek fel a múlt héten súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 63-an szorultak intenzív ellátásra. A 329 beteg 31,6 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, 40,7 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 75-nél az influenzavírus, 55-nél a SARS-CoV-2 és 46-nál az RSV állt a megbetegedés hátterében.
Az RSV-pozitív betegek 69,6 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, a koronavírus-fertőzöttek 67,3 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt – áll a közleményben.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/belfold/2023/03/09/betegseg-influenza-jarvany-nnk-65-ezer-ember-orvosok/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |