Mint megírtuk, 53 éves korában meghalt Riki Church basszusgitáros, dalszerző-énekes, polgári nevén Biritz Tibor. A szomorú hírt egykori zenekara, a Junkies hozta nyilvánosságra a közösségi oldalán február 25-én.
A Junkies vasárnap Riki édesapjának üzenetét változtatás nélkül közölte:
Mint Édesapja a legdrágább, szeretett gyermekemnek, Biricz Tibor Szilárdnak – művész nevén Riki Church-nek – mély fájdalommal tudatom, hogy zenei sikereit és fiatal életét egy súlyos betegség következménye szakította meg. Temetési szertartása május 26-án, pénteken 13:00-kor lesz a bécsi úti Óbudai temetőben
– írta.
Riki Church-öt elsősorban a Junkies zenekarból ismeri a közönség – a budapesti születésű basszusgitáros, dalszerző-énekes, aki az Egyesült Államokban nőtt fel, csaknem a kezdetektől, összesen 26 évig volt a formáció tagja, valamint egy ideig a DisOrderLies, a Ramones Mania és a Kr3ll csapatában is játszott és énekelt.
A zenélés mellett a rajzolásban is kiemelkedő tehetsége volt, de művészi hajlama az egyedi megjelenésében is megmutatkozott: kevés olyan ikonikus rock and roll arc alkotott a magyar zenei színtéren, mint ő.
Riki Churchnek a zenélés volt az élete, egy végtelenül kedves, bohém, mély érzésű és jólelkű embernek ismerhették a barátai, a környezete és a rajongói is, akiket világ életében nagyon szeretett és tisztelt. Az Indexen 2014 szeptemberében készült interjú a zenésszel.
(Borítókép: Riki Church. Fotó: Radó Norbert)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/belfold/2023/03/12/riki-church-enekes-temetes-junkies-gyasz/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |