Sörétet találtak a Magyarországon rendkívül ritka kis hattyú testében

Komoly kihívást jelent a természetvédelemben, hogy a vándorló állatok nem ismernek határokat, egyik országból a másikba átlépve gyakran egészen más jogi környezetben, új veszélyek közepette találják magukat. Gondoljunk csak a hazánkban költő, télen pedig Afrika irányába migráló madarainkra, amelyeket itthon szigorú törvények védenek, a Mediterráneumban viszont nagy számban esnek a vadászok áldozatául.

A Magyarországon előforduló madarak a közhiedelemmel ellentétben azonban nem pusztán a Földközi-tenger felé mozoghatnak, egyes, hazánkban telelő vagy átvonuló fajok a melegebb idő beálltával északkeletre, keletre, az ázsiai tundravidékre költöznek át költeni. Ezen állatok közé tartozik a kis hattyú, amely hazánkban alapvetően kóborlónak, ritka vendégnek számít – igaz, a felmelegedés hatására idővel rendszeresebb telelővé is válhat.

A hattyú szó hallatán a többség a tavainkon, így a Balatonon igen nagy számban előforduló bütykös hattyúkra asszociál, pedig a csoportnak számos más tagja van, itthon énekes hattyúkkal és kis hattyúkkal is találkozhatunk. Utóbbi igazi ritkaságnak számít, költő- és telelőhelye közötti átvonulásakor fordul csak meg Magyarországon, tudományos szempontból ezért különösen érdekes az a példány, amelyet a közelmúltban jelöltek meg hazánkban.

Odesszáig repült

2024. március 2-án egy sérült kis hattyúra bukkantak a Pest vármegyei Acsán – írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Az egyed nem tudott felszállni, ezért állatorvoshoz szállították, itt derült ki, hogy a jobb lába sérült, testében pedig egy sörétdarab van. A szakemberek kezelésbe vették, a sörétet ugyanakkor nem távolították el, mivel arra jutottak, nincs szükség a kockázatos beavatkozásra.

„Az itthoni vizeken úszkáló bütykös hattyúk is tele vannak sörétekkel, légpuska-lőszerekkel. Sajnos sokan lődöznek rájuk” – mondja a 24.hu-nak Dr. Boros Emil, az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Vízi Ökológiai Intézet tudományos főmunkatársa.

A példány gyors gyógyulását látva az MME szakemberei felvették a kapcsolatot Didier Vangeluwével, a Belga Madárgyűrűzési Központ vezetőjével, aki az európai kis hattyúk jelölését nagyrészt koordinálja. Rövidesen nemcsak fém jelölőgyűrű, hanem GPS-nyomkövető is került a madárra, ez volt az első alkalom, amikor hazánkban jelöltek meg egy kis hattyút. Mivel a GPS-es követés engedélyhez kötött, a projektbe az ÖK Állatökológia Kutatócsoportja is bekapcsolódott Boros Emil vezetésével.

Az egyedet március 15-én engedték szabadon Szécsény mellett, az Ipoly egyik nagy kiöntésén. Nagyjából egy hónapon át itt maradt, normál viselkedést mutatott, majd április 12-én útra kelt.

Egy romániai, Beszterce-Naszód megyei megállóval, a Kárpátok fölött átvágva április 14-én ért el a Fekete-tengerhez, Odessza térségébe, két nap leforgása alatt tehát mintegy 1000 kilométert repült.

Április 15-e óta nincs bejelentkezése, ám ennek hátterében nem feltétlenül a madár elhullása áll, elképzelhető, hogy a hálózati lefedettséggel vagy az akkumulátor töltöttségével adódott probléma.

Ázsia belsejéig repülnek

Az Ökológiai Kutatóközpont kis hattyút eddig nem követett, más vízi madarakat, így böjti récéket viszont igen. Ezek hasonló vándorlási útvonalat írnak le: nem a sokak által jól ismert, észak-déli irányú, Afrika és Magyarország közötti, hanem délnyugat-északkeleti vagy akár nyugat-keleti tengelyű, Oroszország és hazánk közötti, a volt Szovjetunió tagállamait érintő migráció jellemzi őket.

A hattyú keleti elmozdulása cseppet sem meglepő, számos vízi madár migrál hasonlóan, sok vízimadarunk például Kazahsztánból érkezik

– emeli ki Boros Emil.

Számos faj számára a Duna-delta jelent fontos megállót, így van ez többek között a nagy liliknél is – ezen vadlúdféle gyakori téli vendég hazánkban. „A nagy lilik nagyjából ott költ, ahol a kis hattyú, ezért jó párhuzam, utóbbi faj viszont valódi ritkaság itthon. Reméljük, nyomon tudjuk majd követni vándorlását” – teszi hozzá a kutató, aki nagyjából 40 éve van a pályán, de eddig csak 3-4-szer találkozott itthon a számunkra különleges hattyúfajjal.

A nagy lilik a Tajmir-félsziget régiójában költ, majd a hideg közeledtével az Urállal párhuzamosan, Nyugat-Szibérián keresztül vonul Északnyugat-Kazahsztánig. A madarak ott, a több millió hektárnyi összefüggő búzaföldeken töltik a szeptembert és az október, ezután általában egy Duna-deltai, illetve kelet-európai megállóval „beesnek” Magyarországra, jellemzően a Hortobágyra. A tél folyamán hazánk területének nagy részét bejárhatják, hogy aztán tavasszal közel ugyanazon az útvonalon visszatérjenek a tundrára.

„Hasonlót várok a kis hattyútól is.

Mivel ez az első itthon jelölt példány, mindenképpen újszerű adatokról beszélünk

– mondja lapunknak Boros Emil.

Számtalan veszély

A hosszú út persze a madarakra nézve nagy kockázatot is jelent. A hattyúkat például esetenként itthon is lövik a pecázók, Ázsiában azonban a környezeti menedzsment és a vonatkozó szabályok jóval lazábbak, ezért még gyakoribb a probléma. Hasonló a helyzet sok más keletre, illetve délre vándorló állat esetében is.

Bizonyítani nem tudom, hogy lelőtték őket, de több jelölt madarunk is volt, amelynek jele hirtelen eltűnt. A legritkább esetben sikerült fény deríteni az okokra

– nyilatkozza a szakember.

Ez alól például kivétel az az ugartyúk, amely tavaly veszett el Líbiában: mint kiderült, az egyedet egy helyi solymász csapatta le, aki a jeladót utóbb madarász barátjának adta át. Az eszközön Boros Emil elérhetősége szerepelt, e-mailben értesítették a példány elpusztításáról és a jelölő meglétéről. A GPS-jeladó általában megzavarja az elejtőket, és eldobják vagy megsemmisítik azt, főleg, ha a zsákmány elejtése illegális.

Nagy kérdés, hogy a vadászat mellett miképpen hat ezekre a vonuló madarakra egy-egy aktív konfliktus, és ez az Ukrajnán át vonuló kis hattyú esetében különösen érdekes szempont lehet. A szomszédunkban dúló háborúról hamar kiderült, hogy súlyos károkat okoz a helyi élővilágnak, például a fekete-tengeri delfineknek, a migráló madarak esetében viszont egyelőre az invázió okozta zavarásról nincs elég adat az Ökológiai Kutatóközpontnál.

Boros Emil szerint a harcok bizonyosan hatással vannak a fajokra, elsősorban az élőhelyükre.

A madarak előnyben vannak más állatokhoz képest, hiszen mozgékonyak, és kitapasztalhatják, hogy hol van tartós bombázás, zavarás.

Nem kizárható, hogy a nyomkövetők adataiból következtethetünk majd egyes területek elkerülésére, de egyelőre nagyon korai erről beszélni” – mondja a kutató.

Mint fentebb írtuk, Odessza óta nincs hír kis hattyúnkról. Boros Emil bizakodó: a Duna-delta régió eddig is ismert volt a faj vándorlási útvonaláról, remélhetőleg a példány találkozni fog fajtársaival.

Egyre nagyobb számban maradnak nálunk

A madáron lévő GPS-jeladót a nyakán helyezték el, a készülék egyórás küldési intervallumra van beállítva, ám a töltöttségtől és lefedettségtől függően nem feltétlenül érkeznek 60 percenként az adatok. Az eszközhöz kis memória tartozik, ha az információkat nem tudná azonnal elküldeni, egy ideig még el tudja tárolni azokat.

A nyomkövetőn kis napelem található, így elvileg képes tölteni magát, de azért megvan a rendszer behatárolt élettartama – ez általában 3-5, ritkább esetben 6-7 év. Az akkumulátor egy idő után egyszerűen elfárad, a jellemző forgatókönyv azonban az, hogy előbb történik valami magával a jelölt egyeddel, mint az eszközzel.

A korábbi, fémgyűrűs nyomkövetéshez képest a GPS-es megközelítés kimagaslóan hatásos. A gyűrűs példányok megkerülési aránya néhány százalékos volt csupán, az ismételten megtalált állatoknál ráadásul semmit sem lehetett tudni a két azonosítási időpont közötti életútról. „A jeladó révén gyakorlatilag a teljes életmenetet, az élőhelyek megválasztását is tanulmányozni tudjuk” – teszi hozzá a kutató.

A szakértő szerint a nyomkövető összességében kis kockázatot jelent a madárra nézve, hatékony, új technikáról van szó, igaz, egyelőre csak nagytestű fajok esetében alkalmazható valóban sikeresen.

Amennyiben kis hattyúnk életben marad, akár több vándorlási szezonját is megfigyelhetik, ami felbecsülhetetlen értékű adatokat jelentene.

Éppen az ilyen, hazánkban is előforduló, nagytestű fajok mozgásával kapcsolatban sok még a kérdőjel. A hasonló vizsgálatok segíthetnek a vándorlás alaposabb megértésében.

A migráció egyébként a klímaváltozás korában látványosan átalakul: számos nálunk telelő madár, köztük az északkeleti tundravidékről érkező récefélék mellé egyre nagyobb számban csatlakoznak be más fajok, amelyek kiélvezik a felmelegedést és a hómennyiség csökkenését. „Úgy néz ki, egyre több nálunk költő madár telel át, illetve a korábban inkább csak átvonulóként jelen lévő fajok is gyakrabban maradnak velünk a hidegebb hónapokra” – mondja Boros Emil.