Az Új Szó beszámolója szerint a rühatka a bőr alá fúródik, petéket rak, majd heteken keresztül viszketéseket okoz. Alena Koscálová infektológus szerint a rühesség egy olyan betegség, amely viszonylag gyakori Szlovákiában, mégis csak kevesen tudnak róla.
Dasa Racková, a szlovák Közegészségügyi Hivatal szóvivője elmondta, február 28-ig összesen 274 esetet regisztráltak, tavaly egész évben pedig 1300 pácienst diagnosztizáltak a szóban forgó kórral.
A hazipatika.com azt írja, a fertőzés közvetlen érintkezéssel emberről emberre terjed, gyakran az egész családban. Az alig látható atkák gyakran együttalvás alatt szóródnak szét. A ruházat, az ágynemű és más közös tárgy ritkán terjeszti, mivel az atkák élettartama rövid, és a szokásos mosás elpusztítja őket. A nőstény atka alagutat fúr a bőr legfelső rétegében, és petéket rak a járatba. A fiatal atkák (lárvák) azután néhány napon belül kikelnek. A fertőzés heves viszketést okoz, feltehetően az atka kiváltotta allergiás reakció miatt.
Kezelésére régebben főként kenőcsöket használtak, manapság viszont az ivermectin nevű készítményt alkalmazzák. A szárazság és a közvetlen napfény szintén elpusztíthatja az atkákat, akárcsak a fagypont alatti hőmérséklet.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: http://index.hu/kulfold/2023/03/02/szlovakia-betegseg-fertozes-ruhesseg-borbetegseg-terjedes/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |