Cihanouszkaja korábban bohózatnak és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök személyes bosszújának nevezte az ellene és négy, ugyancsak külföldre menekült ellenzéki politikus ellen indított bűnvádi eljárást. Társai közül
Paval Latuskát 18, Olha Kovalkovát, Marija Morozt, és Szjarhej Dilevszkit pedig 12 év börtönbüntetésre ítélték.
Mint megírtuk, a Litvániába menekült politikust többek között hazaárulással és az alkotmányos rend megdöntésére irányuló összeesküvéssel vádolják. Férje, a korábban szintén elnökjelöltként induló Szjarhej Cihanouszki 2020 óta börtönben van.
A férfit 2021 decemberében 18 évi elzárásra ítélték tömeges zavargások szervezése, gyűlöletkeltés, a közrend megzavarása és a választási bizottság bojkottálása címén. Szjarhej Cihanouszkit 2020-ban tartóztatták le. Arra készült, hogy indul az elnökválasztáson Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő kihívójaként.
A videóblogger azt követően vált közismertté, hogy egy
mesebeli bajszos csótányhoz hasonlította Aljakszandr Lukasenkát.
Az elnökválasztást végül az országot 1994 óta vezető Aljakszandr Lukasenka nyerte meg, de a választás tisztaságát mind az ellenzék, mind a Nyugat megkérdőjelezte.
A 44 éves Szjarhej Cihanouszki ellen a belorusz hatóságok nemrég újabb eljárást indítottak. A férfit azzal vádolják, hogy megsértette a börtönszabályzatot, konfliktust provokált, és módszeresen megtagadta az utasítások teljesítését.
(Borítókép: Szvatlana Cihanouszkaja 2023. március 1-jén. Fotó: Thierry Monasse / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/kulfold/2023/03/06/belarusz-szvatlana-cihanouszkaja-itelet-bortonbuntetes/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |