Vasárnap a normandiai Réville település tengerpartján több zacskóban mintegy 850 kilogramm kokaint találtak, szerdán pedig néhány kilométerrel arrébb, Vicq-sur-Mer településnél további hat, kokainnal teli nejlonzsákot sodort partra a tenger. A zsákokra mentőövek voltak erősítve − közölte az MTI.
Az Ouest-France regionális lap rendőrségi értesülése szerint a szerdán talált rakomány mennyisége 1,5 tonna, így a pár nap alatt lefoglalt kábítószer összesen 2,3 tonna, ami „történelmi” fogásnak számít.
La Manche megye tengeri prefektusa emlékeztetett arra, hogy az illetékes cherbourgi ügyészség már a hét elején eljárást indított az ügyben, amelyet a kábítószer-kereskedelem elleni hivatal munkatársai folytatnak le.
Egyelőre nem ismeretes, honnan sodródtak a normandiai Cotentin-félsziget partjaira a kokainnal teli, hermetikusan lezárt zsákok. A rendőrség feltételezése szerint elképzelhető, hogy szándékosan dobták őket a tengerbe egy hajóról egy ellenőrzés alkalmával, de azt is elképzelhető, hogy maguktól estek a vízbe egy hajóról. A kábítószert tartalmazó zsákokat a hajók falára szokták ráerősíteni, és előfordul, hogy viharban lekapcsolódnak.
A kábítószer-kereskedők egyik bevett szokása, hogy a tengerbe dobott „csomagokat” búvárokkal gyűjtetik be, mielőtt a hajók elérik a kikötőt − idézett az AFP hírügynökség egy nyomozati forrást.
A tengeri prefektúra jelezte: a félsziget északi részén továbbra is fokozottan, repülőgépekkel ellenőrzik a partokat, csütörtök délutánig nem találtak további zsákokat. A csendőrség nagy erőket mozgósított a helyszínek biztosítására, és annak megakadályozására, hogy bárki hozzáférhessen a kábítószerrel teli zsákokhoz. Arra is emlékeztettek a hatóságok, hogy aki hasonló rakományt talál és magával viszi, kábítószer-kereskedőnek minősül, és börtönbüntetéssel sújtható, ezért arra kérik a helyieket, hogy amennyiben gyanús zsákokat találnak, azonnal értesítsék a csendőrséget.
Nem ez az első alkalom, hogy kokain sodródott a francia partokra: 2019 végén a baszkföldi Saint-Jean-de-Luz település strandjainál és a breton Camaret partjainál 1,6 tonnányi fehér port foglaltak le zsákokban, míg 2022 májusában az északi Berck településnél 21 kilogrammnyi kokaint sodort partra a víz.
Meg kell akadályozni, hogy ez a fehér cunami elérje a partjainkat
− fogalmazott szerdán egy sajtótájékoztatón a vámügyekért is felelős költségvetési miniszter. Gabriel Attal elmondta: február 19-én rekordmennyiségű, 1,9 tonna kokaint foglaltak le a hatóságok a normandiai Le Havre kikötőjében.
A Franciaországban lefoglalt kábítószerek 80 százaléka tengeri úton érkezik a kontinensre, elsősorban Le Havre kikötőjébe, ahol évente 3 millió konténer fordul meg.
(Borítókép: csendőrök Neville sur Mer tengerpartján 2023. március 2-án. Fotó: Lou Benoist / AFP)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: http://index.hu/kulfold/2023/03/03/kokain-normandia-tengerpart-franciaorszag-kabitoszer/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |