Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken aláírta azt a rendeletet, amely új szabályokat ír elő a védelmi szerződéseket nem teljesítő vállalatok ellenőrzésének szigorítására abban az esetben, ha hadiállapotot vezetnek be.
A rendelet értelmében az állam felhatalmazást kapna arra, hogy a hadiállapot idején a tulajdonosok és részvényesek jogainak felfüggesztésével átvegye azokat a cégeket, amelyek nem teljesítik a katonai szerződésekből eredő kötelezettségeiket. A rendelet szerint, amelyet a Bloomberg vett észre, kormányzati munkacsoportot kell létrehozni a fegyvergyártó cégek hadiállapot alatti működésével kapcsolatban.
A Kreml hadiállapotot rendelt el Ukrajna azon régióiban, amelyeket jelenleg a Krím kivételével az általa vezetett erők tartanak megszállva. A tisztviselők azt mondták, hogy jelenleg nem tervezik ennek szélesebb körű bevezetését.
Az orosz iparmágnások attól tartanak, hogy a Kreml nyomása megerősödik a háború elhúzódásával
A tavalyi invázió kezdete után Oroszország olyan törvénymódosításokat erőltetett, amelyek széleskörű jogköröket adtak a kormánynak, hogy szükség esetén ellenőrizze a vállalatok viselkedését, és előírja, hogy mit és milyen áron termeljenek. Ezt azonban még nem alkalmazták széles körben, a növekvő nyomás ellenére sem.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin. Fotó: Contributor / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |